Bulvár-celeb

2021.07.13. 08:40

Megrázó vallomást tett Karda Bea: a pandémia alatt kemoterápiát kapott

Újabb vizsgálaton járt az énekesnő, jó híreket kapott. Kétszeres túlélőként erősebbnek érzi magát, mint valaha.

Forrás: Karda Bea

Karda Beánál 14 évvel ezelőtt, 2007-ben diagnosztizáltak először rosszindulatú daganatot a melleiben. Az énekesnő akkor családja segítségével legyőzte a rákot és gondolni se mert arra, hogy 13 évvel később újra rossz híreket kap. Az énekesnő tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor 2020. január 31-én felfeküdt az orvosi asztalra, hogy a rutinellenőrzést elvégezzék rajta.

Azt mondják, hogy a rák kialakulása nagyban függ a genetikától, de az emberek lelki állapotától is. 2007-ben diagnosztizálták nálam először a mellrákot, 5 évvel azután, hogy édesapám elhunyt. Nekem ő volt a mindenem, elvesztettem a harmóniát az életemből.

Emlékszem, amikor megkaptam a leleteket, csak édesanyámnak tudtam elmondani, de amikor odaálltam elé, nem éreztem, hogy elhagynám magam, erős voltam. Tudtam, hogy legyőzöm a rákot. Másodszorra viszont sokkal rosszabbul éltem meg – mondta a 70 éves énekesnő, aki pár héttel ezelőtt kapta a kezébe az éves kontrollvizsgálat után a leleteit, ami nagy megnyugvására mind negatív lett.

Apukám úgy nevelt, hogy mindent legyőzzek, de mégis megviselt, amikor eltelt 6-7, majd 8 év, aztán az orvosom azt közli, hogy talált egy csomót. Szörnyű volt, napokig fel sem fogtam.

Szerencsém volt, hogy mellettem állt a férjem, akivel meg tudtam osztani az érzéseimet. Ő folyton csak azzal biztatott, hogy túl leszünk rajta – mondta a Borsnak Karda Bea, aki a pandémia első napján kapta az első sugárkezelését. Most pedig úgy néz ki, hogy túl van a nehezén.

Úgy érzem, hogy ezzel új esélyt kaptam. Most már kétszer legyőztem a rákot, úgy vagyok vele, hogy ide nekem az oroszlánt is!

Ha ezt legyőztem, bármit. Most próbálok nem foglalkozni vele, mert az megmérgezi a mindennapjaimat. A legfontosabb, hogy eljárjak a szűrésekre, és mindenkinek csak ezt tudom ajánlani – hangsúlyozta Bea, aki tudja, hogy az ő életét az mentette meg, hogy időben észrevették a rosszindulatú daganatot, így nem terjed el a szervezetében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!