Bulvár-celeb

2021.04.17. 05:05

Előbb megfojtotta korábbi élettársát, majd szíven szúrta annak kétéves gyermekét (videó)

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától első fokú ítéletében a Veszprémi Törvényszék a várpalotai kettős gyilkosság elkövetőjét – közölték a törvényszék.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Azt írták: a 42 éves férfinél a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta – közölte az MTI.

A férfi 2018 szeptemberében a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyen

előbb megfojtotta korábbi élettársát, majd késsel megölte annak gyermekét is.

Ezután tettét megpróbálta rablógyilkosságnak beállítani, de a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a rendőrök a férfit a bejelentést követő négy órán belül elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

A Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

A meggyilkolt nő édesapja most exkluzív interjút adott a TV2 Tényeknek. Azt mondta, elégedett az ítélettel, de megbocsájtani sosem fog.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!