Bulvár-celeb

2021.03.11. 15:26

Négyes ikreket szült, de nem volt elég pénze – csak két gyerekét vihette haza a kórházból

Az anyuka szülés után intenzívre került, majd hatalmas kórházi számlát nyomtak a kezébe. Pénz hiányában kénytelen volt két gyerekét otthagyni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Két gyerekét kénytelen volt a kórházban hagyni az az édesanya, aki kis híján belehalt négyes ikrei megszülésébe. Most pénz gyűjt azért, hogy ki tudja fizetni a kórházi számlát, és hazavihesse a gyerekeit.

A 26 éves kenyai nő, Virginia Adhiambo 31 hetesen került be a kórházba, ahol február első napján életet adott négy gyermekének, Micah-nak, Jacknek, Teddynek és Maliknak.

„A legjobb terhesség volt, nem voltak komplikációk, minden rendben ment, amíg el nem folyt a magzatvizem”

– idézi a nőt a DailyStar a Bors szerint.

A szülés után ugyanis komplikációk merültek fel és intenzívre került, a babákat pedig tápszerrel voltak kénytelenek etetni.

„A lábaim és a hasam is megdagadt, súlyos fertőzést kaptam. Vérátömlesztésen estem át”

– mesélte Virginia.

Amikor kikerült az intenzívről és felépült, kézhez kapta a csaknem 25 ezer fontos (10 millió forint) kórházi számlát. Ez azonban szívszorító döntésre kényszerítette: kénytelen volt megállapodni a kórházzal, hogy melyik két gyermekét viszi haza és melyik kettőt hagyja ott.

Micah és Teddy itthon, de Jack és Malik még a kórházban vannak. Ezen a héten mehetek értük, ha össze tudom gyűjteni a pénzt, de minél tovább maradnak ott, annál nagyobb összeget kell fizetnem

– mondta a fiatal édesanya, akinek a család most adománygyűjtésbe kezdett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!