Bulvár-celeb

2021.03.09. 17:30

Most érkezett: intenzív osztályra került Gáspár Zsolti

Gáspár Zsolti reggel arra ébredt, hogy magas láza van és mozdulni sem tud a fájdalomtól. Pár órával később már a kórházban volt...

Forrás: Ripost

Gáspár Zsolti múlt hét szerdán kapta meg a koronavírus oltás első adagját. A jelek szerint korai volt az öröme, mivel péntek reggel iszonyatos fájdalmakra és magas lázra ébredt.

Elkésett

„Azzal kezdeném, hogy nem az oltás miatt lettem beteg, a koronavírust már korábban megkaptam, talán éppen egy-két nappal az oltás előtt. Azt mondták a dokik, hogy ha csak két nappal korábban kaptam volna meg a vakcinát, megúsztam volna ezt a nyavalyát, ami most szó szerint ledöntött a lábamról. Ez pech! Hidegrázásom volt, negyvenegy fokos lázam. Az ízületeim úgy fájtak, mintha kalodába lettek volna zárva”– kezdte a Borsnak Zsolti gazda, aki pár órával az első tünetek jelentkezése után már kórházba is került.

Infúziót kapott és oxigénre kötötték

„Vettem be láz- és fájdalomcsillapítót, de nem segített. Amikor már alig kaptam levegőt, édesapám bevágott az autóba és rohant velem a kórházba, ahol azonnal elvégezték a tesztet, ami pozitív lett, majd CT-vizsgálatra küldtek. Kiderült, hogy kezdődő tüdőgyulladásom van, ezért befektettek az intenzív osztály lett a vége, ahol infúziót kaptam és oxigénre kötöttek” – mesélte a Ripost szemléje alapján a lapnak Zsolti, aki szerencsére jól reagált a kezelésre, így alig 24 óra után már haza is mehetett.

Gáspár Zsolti azt is elmondta, hogy mi történt vele a kórházban: ennek részletei a holnapi Borsból kiderülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!