2021.03.23. 11:03
Félelmetes: nem is sejtené, de ezekről a helyekről is hazaviheti a koronavírust
Bár a koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, tárgyakon keresztül is könnyedén a szervezetbe juthat. Vannak helyzetek, melyekről nem is gondolná az ember, hogy kockázatot jelentenek.
Forrás: Shutterstock
A SARS CoV-2 koronavírus a jelenlegi kutatások szerint bizonyos tárgyak felületén is képes életben maradni, eltérő ideig. Éppen ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a járvány ideje alatt mindenki fokozott óvatossággal kezeljen minden olyan helyzetet, ahol más emberek által megérintett tárgyakkal kerül közvetlen kapcsolatba. A leggyakrabban emlegetett kockázati tényező a bevásárlás és a tömegközlekedés, ám ezeken kívül számos, az élet részét képező apró helyzet is komoly rizikót jelenthet. A Bors Bense Tamás háziorvos segítségével ezeket a helyzeteket vette sorra.– Bárminek a megérintése után fertőtlenítse le a kezét, például a bevásárlókocsi fogóját nyugodtan mossa le használat előtt. Természetesen a fertőtlenítés nem helyettesíthető az alapos kézmosással, így hazaérkezéskor erről semmiképp se feledkezzen meg – hangsúlyozta a doktor, aki szerint nem szabad, hogy lankadjon a figyelem, hiszen a járvány harmadik hulláma továbbra is fenyeget.
Zsebben legyen a fertőtlenítő
Bense Tamás háziorvos szerint minden olyan helyzet potenciális fertőzésveszélyt jelent, ahol emberekkel vagy más ember által megfogott tárgyakkal találkozik az ember.
ilyen a pénzhasználat, a különböző kilincsek, kapaszkodók, gombok megérintése
– sorolta az orvos, aki szerint ezeket a helyzeteket érdemes komolyan venni, és kerülni, ha van rá mód.
Érdemes kesztyűt is húzni
A szakemberek azt tanácsolják, ahol csak lehet, fizessen bankkártyával, de nem csak a készpénz megfogása hordozhat veszélyt különböző helyzetekben. A legtöbb benzinkútnál ugyan ki van helyezve egyszer használatos kesztyű, ám sokan bele sem gondolnak, a tankolókart hányan foghatták meg előttük.
Tankoláshoz mindenképp használjon kesztyűt, vagy alaposan fertőtlenítse le a kezeit, mielőtt bármihez hozzányúl. Elég, ha megcsörren a telefon, vagy megfogja a kormányt, a sebváltót vagy a kéziféket, és máris megvan a baj – mondta Bense, aki a sofőröknek azt tanácsolja, hogy a kézfertőtlenítő legyen mindig jól látható helyen, hogy semmiképp se feledkezzenek el a használatáról.
Szemüveggel, táskán is hazavihető
Az emberek nagy része a járvány idején már megtanulta, hogy a ruháit azonnal a szennyesbe dobja, de mi a helyzet a többi kiegészítővel? A telefonokon kívül a táskán, ékszeren, cipőn, sőt a szemüvegen is megtapadhatnak a koronavírusok, így ezeket is érdemes lefertőtleníteni, vagy karanténba helyezni.
A gyakran használt tárgyakat többek között a telefont, a villanykapcsolókat, a kilincseket, a székek karfáját, a használati eszközök gombjait érdemes gyakran lefertőtleníteni.
Önkiszolgáló kassza után fertőtlenítsen
Jó ötlet most az önkiszolgáló kassza, az ATM vagy épp a jegyautomaták használata, de ne felejtse el, hogy hányan érinthették meg a készülékeket ön előtt.
– Ha olyan készüléket kell használnia, amivel ön előtt mások is érintkeztek, mindenképpen húzzon kesztyűt, vagy a gombok érintése után azonnal fertőtlenítse le a kezét. Ezeket az eszközöket rengetegen használják napi szinten, így nagy esély van rá, hogy fertőzött ember is megérintette – mutatott rá a háziorvos, aki szerint még magát a bankkártyát is érdemes lefertőtleníteni érintés után.
Bulvár-celeb
- Eltemették Szuna Rolandot, a brutális motorbalesetben meghalt válogatott jégkorongozót
- A mesterséges intelligencia szerint ezzel a szöveggel kell szakítani sms-ben
- Valami nagy baj van: elvitte a rendőrség Noszály Sándort
- Mikes Anna és Krausz Gábor elmondták, mit gondolnak arról, hogy vesztettek
- Elképesztő pálfordulás: hét hónapja csak húson él ez a lány, meg is lett az eredménye