2021.03.31. 12:35
Fejszét vágott egy póniba, seprűnyéllel megvakított egy kutyát a kegyetlen férfi
Vádat emeltek ellene.
Forrás: Shutterstock
A Kecskeméti Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019 márciusában egy Kecskemét környéki községben egy seprűnyéllel megvert és megvakított egy kutyát, majd májusban baltával bántalmazta a saját pónilovát – írja a baon.hu.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közlése szerint a vádlott 2019. március 26-án este ittasan gyalogolt, amikor észrevett egy pincsi jellegű, keverék kutyát, ami kiszökött az egyik udvarról. Amikor a kutya visszament az udvarra, a vádlott követte
és egy ott talált seprűnyéllel az állat fejét és testét nagy erővel ütlegelte.
Ezután a vádlott elment az udvarról. A bántalmazás miatt az eb a bal szemét elvesztette és a koponyacsontja is eltörött.
A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy állatorvosnak el kellett altatnia.
A brutális állatkínzás nagy és hosszan tartó fájdalommal járt, az ebnek különös szenvedést okozott.
A vádlottnak volt egy középtermetű, kanca pónilova. A férfi 2019 májusában a tanyájának az udvarán egy lovaskocsiból kísérelte meg kifogni az állatot, ami azonban a vádlott ittassága miatt nem sikerült.
A férfi ezen feldühödött, felkapta a tanya udvarán lévő fejszét és combtájékon belevágta a ló hátába.
A bántalmazás miatt az állat vérző metszett sérülést szenvedett, ami nagy fájdalommal járt. Az elszenvedett sérülés a lónak különös szenvedést okozott.
A büntetett előéletű férfi szabadlábon védekezik, őt a járási ügyészség két rendbeli állatkínzás bűntettével vádolja. Az ügyész elzárás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy az állatkínzáshoz használt baltát is el kell kobozni. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Borítókép: illusztráció