2021.03.31. 14:30
A mentős bordáját eltörte, a rendőröket pedig leköpte egy őrjöngő férfi
Csak segíteni akartak rajta.
Forrás: Shutterstock
Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki kábítószertől és alkoholtól befolyásolt állapotban rátámadt a hozzá kihívott mentőkre 2019 augusztusában Budapesten – közölte a fővárosi főügyész szerdán.
Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott kábítószert és alkoholt fogyasztott, amelyek hatására a XVI. kerületben az utcán rosszul lett, a földön feküdt, ezért egy arra sétáló pár mentőt hívott hozzá.
A helyszínre érkező mentők megpróbálták felkelteni a férfit, aki magához térve szitkozódni kezdett, és bántalmazta a mentőket. A mentőautó vezetőjét tenyérrel ütötte meg, a mentőápolót pedig többször mellkason rúgta, majd amikor a sértett ettől elesett, a földön tovább rugdosta. A vádlott a mentők segélyhívására kiérkező rendőröket leköpte – írta.
A mentőápoló bordatörést és testszerte zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntette, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt vádat emelt, és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott – olvasható a közleményben.
Borítókép: illusztráció