2021.01.28. 13:07
Vonatnak hajtott egy autó Vassuránynál, a sofőr a kórházból tartott haza, várandós feleségénél volt
A kocsi eleje teljesen eltűnt.
Forrás: Horváth Balázs
Csütörtök délelőtt egy személyautó haladt Salköveskút felől Vassurány irányába, amikor az utóbbi település határában a sofőr a tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba, ahol ütközött az ott érkező személyvonattal.
Az ütközéstől gyakorlatilag eltűnt a személyautó eleje, a sofőrnek viszont hatalmas szerencséje volt, néhány karcolással megúszta a balesetet. A mentők a helyszínen megvizsgálták, de nem kellett kórházba szállítani.
A vonaton információink szerint körülbelül 50-en utaztak, nem sérült meg senki közülük, a vonat viszont valószínűleg mozgásképtelen lett.
A sofőr elmondta, hogy a soproni kórházból tartott hazafelé a várandós feleségétől, ahová hajnalban indult, fáradt volt és emiatt történt a baleset, nagyon sajnálja a történteket
– írja a vaol.hu.
A mentés és a helyszínelés idejére teljesen le kellett zárni az érintett útszakaszt, jelenleg a vonatközlekedés is szünetel.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten