Bíbor Gibson

2019.08.24. 11:23

Újra megszólal Radics Béla legendás gitárja

Magyarországon Radics Bélának volt elsőként hosszú haja, és ő hordott először farmert – meséli Kosik Kristóf, aki 14 év után idén februárban vehette kezébe a rockzenész sok évvel ezelőtt eltűnt gitárját, a legendás bíbor Gibsont. A szimbólummá vált hangszer kitűnő állapotban van, amit a Velünk élő legendák című koncerten bárki meghallgathat.

Radics Béla 1981-ben egy FMH-s koncerten, kezében az 1961-es Gibson gitár

Forrás: Fortepan

Fotó: Urbán Tamás

Kosik Kristóf, a legendás gitár megtalálójának a zene iránti szeretete még édesapjától ered, aki személyesen is ismerte Radics Bélát – írja a Lokál nyomán az Origo.

„Járt a koncertjeire, általa pedig én is megkedveltem az ottani miliőt. Aztán 1986-ban megjelent Ómolnár Miklós R. B. Kapitány, avagy pengék és halak című könyve, amelynek köszönhetően még közelebb került hozzám ez a világ. Persze én is zenélni kezdtem, s később az iskolában egyik tanáromtól, Póka Egontól tudtam meg, hogy Béla gitárjának nyoma veszett. Ekkor a Kapitány már tizenöt éve elhunyt, így az eltűnt hangszer sorsa felkeltette az érdeklődésemet” – meséli Kosik Kristóf.

Radics Béla 1981-ben egy FMH-s koncerten, kezében az 1961-es Gibson gitár
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Ezután 2004-ben eldöntötte, zenekart alapít, és céljául tűzte ki a gitár megtalálását. 14 év után, idén február 24-én vehette a kezébe a legendás hangszert.

„Korábban mindenki mondta, hogy adjam fel, úgysem lesz már meg, ellopták, eltűnt, és még ha megvan is, harminc év után biztos használhatatlan. De én nem adtam fel, és megérte” – mondta Kosik Kristóf, aki csodával határos módon – néhány apróságtól, pár fém alkatrészektől és a húroktól eltekintve – szinte kifogástalan állapotban vehette át a bíbor Gibsont.

Felbecsülhetetlen az értéke, hiszen egy igazi legenda az összes kudarcát, bánatát és örömét ezzel a hangszerrel fejezte ki, és olykor ezt nem a kezeivel, hanem a fogaival tette. Béla testesítette meg a lázadást a rendszer ellen, annak ellenére, hogy a szövegeiben ez egyáltalán nem mutatkozott meg.

Itthon neki volt elsőként hosszú haja, és ő hordott először farmert, a koncertjein a tömeg azt kiabálta:

„Bélát a kormányba, a zenekarát, a Taurust pedig a pártba!„

”Nos, ez 1972-ben a politikai elit számára nem hangzott túl jól, így a zenészt ellehetetlenítették, ez vezetett ahhoz, hogy 36 évesen a halálba itta magát„ – magyarázta a gitár megtalálója, aki már három koncertet adott a hangszerrel, de a közeljövőben újabb nagy dobásra készül.

A bíbor Gibsonnak elképesztő ereje van, amit

augusztus 30-án a Várkert Bazárban is meg lehet hallgatni, a Velünk élő legendák című koncerten ugyanis Kosik Kristóf és Tátrai Tibor is megszólaltatja a gitárt.

”Reméljük, ismét bebizonyítjuk, hogy a magyar művészet soha nem volt másodrangú sem a Kelethez, sem a Nyugathoz képest„ – tette hozzá. A Velünk élő legendák című koncertre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!