interjú

2019.08.31. 17:21

Ha tehetné, Harsányi Levente is elindulna a Tündérszépek versenyén

Mivel azonban erre nincs lehetőség, műsorvezetőként segíti a lányokat, és a felkészítőtáborba is ellátogat majd. Levente szerint (is) gyönyörűek a magyar lányok, a legeslegszebbeket pedig eddig szinte mindig a buszmegállókban látta. 

Budapest, 2018. augusztus 29. Harsányi Levente mûsorvezetõ, énekes a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A Fociról-kicsit másképpen címû mûsorban a meghívott vendégek a labdarúgásról, a mérkõzésekrõl idézik fel élményeiket és emlékeznek a játék legszebb, legfelemelõbb pillanataira. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTI / MTVA

Fotó: Zih Zsolt

Számos szépségversenyen dolgoztál már, hogyan készülsz egy ilyen műsorra?

Bizony, ha jól számolom, több mint tíz szépségversenyt vezettem már. Nagyjából ugyanúgy épülnek fel, de persze azért mindig kell készülni egy kicsit, főleg a köztes részekre.

Mennyire látsz rá ilyenkor a zsűri munkájára?

Általában folyamatosan kapcsolatban vagyok velük, verseny közben is faggatom őket, ki tetszett nekik a legjobban, kit láttak különlegesnek. A végeredményt természetesen én is csak a végén tudom meg, de részeredményeket azért elárulnak.

Tündérszépek 2020: már elindult a jelentkezés, ingyenes fotózás várja a jelentkezőket

A nemrég lezárult sikeres verseny után ismét keressük a legszebb lányokat. Újdonság, hogy most már saját portfólióval is nevezhetsz, de ugyanúgy igénybe veheted profi fotósunk segítségét is, ráadásul ingyen. A döntőbe jutott lányokat felkészítőtáborba visszük, a nyertesekre pedig számos értékes utalvány és utazás is vár.

Mit gondolsz, mit keres a zsűri egy szépségkirálynőben?

Mitől szép egy nő? Ez szinte Ádám és Éva óta örök kérdés.

Én is sokat feszegettem a témát, és számtalan rádió-és tévéműsor is foglalkozott már vele, még sincs rá válasz, hiszen mindenkinek más tetszik. Tapasztalataim szerint egy szépségverseny zsűrije általában szigorúbb, mint a közönség. Nem is csoda, hiszen ők szakemberek, más szemmel nézik a lányokat. A közönség inkább szimpátia alapján dönthet.

A magyar nők tényleg nagyon szépek, én legjobban a természetes szépséget kedvelem.

A legszebb lányokat egyébként eddig szinte mindig buszmegállókban láttam, hiányolom is a Buszmegálló Szépe versenyt.

Sajnos ők viszont ritkán jelentkeznek, talán azért, mert nincs elég önbizalmuk vagy bonyolultnak tartják a nevezést. Sok versenyzővel beszélgettem már, sokszor hallottam azt, hogy a családja vagy a barátai nevezték be, magától nem is jelentkezett volna.

Pedig egy szépségverseny remek lehetőség, rangja van, aki még gondolkodik rajta, hogy elinduljon, mindenképpen vágjon bele! Ha fiatalabb lennék – és persze nő – én is elindulnék.

Szerintem érdemes kalandként, kihívásként felfogni, nagyon fontos, hogy ne úgy induljunk neki, hogy ettől majd egy csapásra megváltozik az életünk, de a tanulás, a munka mellett életre szóló élményeket szerezhet az, aki megméretteti magát.

Hogyan lett Leventéből majdnem szépségkirálynő?

„A Miss World Hungary tévés döntőjében párszor előfordult, hogy szavazáskor egy telefonszám mellett az én fotóm bukkant fel, és valahogy arra is mindig jött pár száz szavazat. Sajnos azonban a koronát végül sosem kaptam meg.”

A Tündérszépek 2020 versenyén nemcsak műsorvezetőként dolgozol majd, de a felkészítőtáborba is ellátogatsz.

Végre valahára! Még sosem voltam felkészítőtáborban. Ugyan egy korábbi versenyen felmerült, hogy segítek a lányoknak, hogy jobban menjen nekik az interjú, könnyebben kommunikáljanak, de ez végül elmaradt. Most viszont alig várom a tábort, nagyon kíváncsi vagyok rá. Sokan egyébként nem is gondolják, milyen komoly munka folyik ott. Egyáltalán nem csak arról szól, hogy a lányok elmennek egy szép helyre pihenni. Többek között lépéskoordinációs gyakorlatok, kommunikációs feladatok várnak rájuk és sokat edzenek is.

Én megpróbálom majd szórakoztatni a lányokat, és kicsit oldani a hangulatot, mert biztosan sokan izgulnak. Remélem, tudok nekik abban segíteni, hogy jól érezzék magukat, és lazán, könnyedén a feladatokhoz.

Borítókép: Harsányi Levente 2018-ban egy tévéműsor felvételén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!