ízlésesen extravagáns

2018.11.27. 17:00

Kiss Ramóna szeret néha Hamupipőke lenni

Komoly feladat előtt áll Rami stylistja; az idén a verseny ideje alatt úgy kell öltöztetnie a várandós műsorvezetőt, hogy annak adásról adásra nő a pocakja.

Egy nő minél idősebb, annál inkább tudja, mi áll jó neki – vallja az X-Faktor műsorvezetője, aki nem tagadja, hogy bármire nyitott, ami extravagáns. Erre szükség is van, hiszen az RTL Klub tehetségkutatójának nézői ezt elvárják tőle.

Ha a stylist úgy döntött volna, hogy egy papagájt tegyek a fejemre, és három tollal takarjuk ki a mellemet, akkor azt is hagytam volna. Az X-Faktor színpadán az öltözködésben lehet szárnyalni – magyarázta Rami, hozzátéve, hogy ebben az évben minden más lesz, mint tavaly. – Noéval a pocakomban idén biztosan még véletlenül sem villantok bugyit úgy, mint tavaly. Figyelnünk kell arra, hogy különleges legyen a ruha, ami rajtam lesz, de semmiképp nem lehet közönséges.

Ramóna állítja, hogy a kamerák előtt sok minden belefér, egy művészfilmben megjelenhet a meztelen női test is, azonban a magánéletében inkább kényelmes típus.

Szeretek néha Hamupipőke lenni, de nem látni engem forrónaciban és tizenöt centis magassarkúban. Ez nem az én világom, kényelmetlenül érzem magam benne. A párom, Máté is szokta mondani, hogy akkor a legszerelmesebb belém, amikor csak egy lógós farmernadrág, egy tornacipő és egy trikó van rajtam – mesélte a műsorvezető.

A műsor stylistja, Flórián Kata azt mondja, nagy szerencséje van Ramónával, mert tökéletes a testalkata, és bevállalós, vagány csaj.

Imádtam tavaly dolgozni vele, főleg úgy, hogy a saját kreációimat adhattam rá. Idén is így lesz, egyedileg készülnek Ramira a ruhák, csak ő fogja viselni ezeket, és csak egyszer. Most várandós, ám így is nagyon csinos, ezt szeretném nála kiemelni, megmutatni a szép pocakját is – árulta el Kata.

A stylist hozzátette, hogy Ramónát nem nehéz öltöztetni, hiszen minden testrésze gyönyörű. És hogy mit ígér Kata az élő show-kra?

Azt, hogy nem lesz vadóc parádé, inkább az elegáns, szép kismamát fogjuk megmutatni a színpadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!