hagyaték

2018.09.09. 10:14

Elosztották mesés örökségüket a Klapka-gyerekek

Lezárult az egykori Aranyember vagyonáért az utódai között zajló örökösödési háború.

Budapest, 2013. szeptember 13. Klapka György üzletember új reklámügynöksége, a Klapka Reklám bemutatkozó sajtótájékoztatóján, a Klapka árverési csarnokban 2013. szeptember 13-án. MTI Fotó: Földi Imre

Forrás: MTI

Fotó: Földi Imre

Közel két éve tartó civakodás után végre lezárult a Klapka testvérek között dúló örökösödési háború, ami a közös vagyonért, a Vámház körúti üzletházért és az Osliban fekvő dióültetvényért folyt – írja a Bors.

A tavaly januárban elhunyt Klapka György hatalmas vagyonra tett szert, amelyre halálát követően a felesége és gyermekei jogosultak. Míg előbbi, Kiss Mari a budai villát örökölte, addig a legidősebb és a végrendeletből kitagadott fia, Gyuri a zálogház fölötti lakást, Sandy, Nikol, Christian és Dennis pedig a Vámház körúti üzletházat és az Osliban fekvő dióültetvényt kapta.

A hirtelen jött örökséggel azonban egyikük sem tudott mit kezdeni, így először Mari, majd nem sokkal később Gyuri is megvált a mesés ingatlantól, de az aranyüzlet sem maradt túl sokáig az utódok tulajdona:

a testvérek június végén, potom 320 millió forintért váltak meg a közös ha­gyatéktól, amiből fejenként 80 milliót kaptak.

A lap információi szerint a testvérek már hozzá is jutottak a jussukhoz, így megkeresték az érintetteket, akik közül a legfiatalabb fivért, Dennist sikerült utolérniük.

„Titoktartást kötöttünk, így túl sokat nem mondhatok, de azt megerősíthetem, hogy valóban megkaptuk a pénzt, és ezzel a másfél éve köztünk dúló háborúskodás is lezárult” – osztotta meg a Borssal Klapka Dennis, majd azt is elárulta, mi lett a sorsa a dióültetvénynek.

„Mivel egyikünk sem értett a diótermesztéshez, ezért úgy volt, külföldi befektetők gondjaira bízzuk a biokertet, ám az utóbbi időben a nővérem, Nikol annyira megszerette a földet, hogy úgy döntött: kivásárol minket az üzletből és egymaga viszi tovább édesapánk hagyatékát” – árulta el az egykori Aranyember fia, aki már azt is tudja, mit fog kezdeni az ölébe hullott összeggel. – „Jelenleg Budaörsön, egy szinte bútorozatlan albérletben tengődöm, így az első dolgom az lesz, hogy veszek egy saját lakást, a fennmaradó összeget pedig letétbe helyezem, hogy véletlenül se kerüljek még egyszer olyan bizonytalan helyzetbe, mint amiben eddig éltem!”

Borítókép: MTI Fotó/ Földi Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!