Sztárcsemete

2018.06.15. 10:27

Istenes Bence kisfia igazi vagány

A kétéves Nátán ugyanakkor azt is jól tudja, hogy apjával lehet birkózni, boxolni, anyukájával nem.

A népszerű műsorvezető tudja, milyen fontos, hogy jelen legyen gyermeke életének korai korszakában is – adja hírül a Bors Online. Mint írják, Istenes Bence születése óta sokat foglalkozik Nátánnal, a biciklizést már együtt gyakorolják, és a kicsi a kormányt is szívesen fogja, persze csak akkor, ha áll az autó.

„Már akkor beszéltem, hozzá, amikor az anyukája hasában volt, azt akartam, hogy hallja, szokja a hangomat. Amikor bementem érte a kórházba, mondtam a nővérnek, hogy nyugodtan adja oda, majd én megfürdetem, a kistestvéremet is mindig én mosdattam. Nem akarták elhinni, hogy ilyen bátor vagyok” – mesélte a műsorvezető, aki párjával, Csobot Adél énekesnővel együtt Nátán hamarosan érkező kistestvérét is hasonló módon szeretné nevelni.

A büszke apuka hozzátette: „Örülök, hogy ilyen életrevaló srác lett, aki minden társaságban feltalálja magát. Semmit nem bántunk meg, a következő gyereket is hasonló szellemben neveljük majd. Vagány apuka vagyok, vagány a fiam is.”

Borítókép forrása: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!