kinevezés

2019.12.12. 14:08

Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség élén

A szakmai érdekvédelmi szövetség legfontosabb feladatának a biztonságos közlekedés elősegítését tekinti.

Tokaji Vilmost, a Continental Hungária Kft. értékesítési vezetőjét választotta elnökének a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) legutóbbi közgyűlésén. Az előző elnök, Hunyadi Szabolcs továbbra is az elnökség tagja maradt – közölte a szakmai szövetség szerdán.

Az új elnök, elődeihez hasonlóan a szakmai érdekvédelmi szövetség legfontosabb feladatának a biztonságos közlekedés elősegítését tekinti, ugyanakkor meg kívánja tartani a szervezet tájékoztató szerepét és a megfelelő szakmai szolgáltatási háttér biztosítását.

Tokaji Vilmos megválasztásakor hangsúlyozta: az évszaknak megfelelő abroncshasználat és a lekopott abroncsok elleni küzdelem közös társadalmi felelősségünk, amivel nem csupán a balesetek száma, illetve az anyagi károk csökkenthetők, hanem az emberi veszteség mértéke is.

A társadalmi felelősségvállalás azonban nem merül ki ennyiben, a HTA tevékenységében 2020-ban külön nyomatékot kap a fenntartható fejlődés témaköre, továbbá a hazai munkahelyteremtésben betöltött szerep, ezáltal a magyar gazdaság növekedéséhez történő hozzájárulás – tette hozzá.

Az új elnök örömtelinek és támogatandónak tartja, hogy a klímaváltozás folyamatának megállítása érdekében az abroncsgyártók innovatív megoldásokat keresnek, amelyekkel csökkenthető a károsanyag kibocsátás mind a termelés (abroncsgyártás), mind a közlekedés terén (hatékonyabb abroncsok) – írja közleményében a szervezet.

A HTA-nak hét tagja van: a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin, a Pirelli és a Vredestein.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!