Nyereség

2017.08.22. 17:25

Továbbra is szárnyal a BMW

Idén az első fél évben a német BMW volt a világon a legnyereségesebb az autógyártók között – derül ki az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég kedden közzétett adataiból.

Az idei év első hat hónapjának adatai alapján a BMW a legnyereségesebb autógyártó konszern a világon: a német vállalat ért el a vizsgált időszakban a legmagasabb, 11,3 százalék árbevételhez viszonyított profitot: 49,25 milliárd euró bevétel mellett 5,58 milliárd euró nyereséget termelt.

Második helyen a Suzuki (10,3 százalék), harmadik helyen a Daimler (9,7 százalék) szerepelt, negyedik volt a General Motors mögött a szintén német Volkswagen (7,7 százalék). A legnagyobb nyereséget, 8,9 milliárd eurót a General Motors érte el, míg a legtöbb járművet a japán Toyota értékesítette a január-júniusi időszakban.

Az eladások tavalyi kiemelkedő bővülése idén nem tartható, mivel az amerikai piac gyengélkedik, a kínai kereslet bővülése lassul, és mérséklődik az európai lendület is – mondta Peter Fuss, az Ernst & Young ágazati szakértője.

A BMW az első fél évben történetének legjobb eladási volumenét érte el: a cég mintegy 1,22 millió darab járművet értékesített, 5 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az eladási adat a vállalat eddigi legerősebb első féléves eredményét jelenti. A kedvező eladási adatok oka döntően a kínai kereslet kiemelkedő növekedése volt.

Harald Krüger vállalatvezető korábban elmondta: növelni akarják a különösen nagy nyereséget termelő sportmodellek gyártását, az így befolyó összegeket részben arra fordítják, hogy fejlesszék a teljesen elektromos autók gyártását.

A BMW egyébként rekordra számít idén az eladott járművek száma, a bevétel és a profit szempontjából egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!