lecsapott a NAV

2019.09.27. 15:05

Több százmilliós EU-támogatást sikkasztó bűnbandát füleltek le

Uniós támogatásokkal visszaélő pest megyei bűnbanda hétszázmillió forintos vagyonát zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) – közölte a szervezet pénteken.

A NAV tavaly ugyan már elfogta a több százmilliós költségvetési csalással meggyanúsított csoport irányítóit, de a kiterjedt hálózat tagjai további vissza nem térítendő pályázati pénzeket próbáltak megszerezni teljesítés nélkül – áll a közleményben.

A győri nyomozók az újabb rajtaütéskor tíz helyszínen végeztek házkutatást,

hét embert állítottak elő és mintegy hétszázmillió forint értékben foglaltak le készpénzt, gépjárműveket, illetve zároltak ingatlanokat, bankszámlákat és követeléseket.

Az elkövetői kör mindkét esetben fiktív számlák felhasználásával jutott a több százmillió forintos támogatásokhoz. A nyomozás feltárta, hogy a csoport pályázatokhoz kapcsolódó tevékenységet most sem végzett, még a szükséges önerővel sem rendelkezett és a kiutalt támogatási összegeket nem a projektek megvalósítására használta fel – tudatta a NAV.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!