átadó

2018.09.18. 15:24

Új gyártócsarnok épült Tatabányán: csúcsra jár a SinBon (képek)

Különleges ünnepséget szerveztek a SinBon Hungary Zrt. üzemcsarnok-átadójára. Tatabányán, Bánhida és Kertváros határán épült fel a gyártócsarnok. Ide várták a cégalapító tajvani képviselőket, és természetseeen a dolgozók is részt vettek az ünnepélyen.

Mórocz Károly

A világhírű Fricska Táncegyüttes látványos műsorára megérkeztek az érdeklődők, több mint százan. Utána következtek az előadók. Kovács Tibor, a SinBon magyarországi első embere elmondta, hogy szép és egyben a csúcstechnológiát képviselő helyzet, ami csak alap a fejlődéshez. Hozzátette: közvetlenül és közvetve hozzájárultunk ahhoz, hogy felépülhessen a 3400 négyzetméteres csarnok. Egy érdekesség az igazgatótól: mindenki egyforma. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek során és a jövőben egyaránt fontos, hogy mindenkit értékeljenek. Hiszi, így volt, van ez lesz a folytatásban.

Joseph Wang, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ha már valaki elkötelezi magát a saját energiájával, munkájával kapcsolatban, akkor kérdezzen utána! Elmondta, hisz abban, hogy a tajvani SinBon világhódító állomásai egyik fontos pontja a tatabányai lesz, ahol a tervek szerint a következő évek során épül egy újabb, 2000 négyzetméteres csarnok.

 

Andrew Y. Chang, aki a taipei-i képviseleti iroda vezetője Magyarországon, azt emelte ki, hogy egyre javul hazánk és az európai kapcsolatok aránya az ázsiai adatok alapján is. A befektetőknek a környezet simulékony, könnyen lehet alkalmazkodni. Ugyanakkor nem árt az óvatosság, hiszen köztudott a szakemberhiány. Kiemelte a SinBont – hozzájuk hasonló cégek érdeklődését várja.

A gyártóüzem bejáratánál az ünnepség vége előtt felavattak egy egyedi, a SinBon számára készített installációt. Ez a cég értékeit, küldetéseit szimbolizálja. Kovács Tibor, az ügyvezető igazgató elmagyarázta – pantomimból is jeles! –, mi mindent jelent az installáció, amelyet a Studio Nomad készített. Egyébként ők alkották meg a magyar pavilont is a legutóbbi Velencei Binnáléra.

A gyárlátogatás sem maradhatott el a végén, az ünnepi események utolsó felvonásaként. Előtte a Nono Vax együttes foglalta el a színpadot, mindenki megelégedésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!