kiemelkedő év

2020.02.16. 10:53

Rekordot döntött a budapesti turizmus

2019 utolsó negyedéve jelentős lökést adott – közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK).

A fővárosban tavaly az utolsó negyedév a bevételeket és a vendégforgalmat is megemelte. Decemberben folytatódott a budapesti vendégforgalom október óta tartó látványos élénkülése: 402 157, közel 12 százalékkal több vendég 932 531 vendégéjszakát (+12,1 százalék) töltött el Budapest kereskedelmi szálláshelyein. A növekedés mértéke azért is figyelemre méltó az elemzés szerint, mert utoljára 2017 júniusában, még a FINA vizes vb előtt mértek kétszámjegyű növekedést a budapesti szálláshelyeken: akkor 10,3 százalékkal több vendég 14,5 százalékkal több vendégéjszakát töltött el Budapesten az előző év azonos időszakához képest.

Azt is kiemelték, hogy

a 9,6 százalékos növekedéssel 1,333 milliárd forintot elért belföldi bruttó szállásdíj-árbevétel új decemberi rekord, soha még ennyi bevételt nem hoztak decemberben a hazai vendégek a budapesti szállásadóknak.

Látványosan növekedtek a SZÉP-kártya bevételek is: a költési érték idén decemberben 92,5 millió forint közelében járt Budapest kereskedelmi szálláshelyein, ami 111 százalékkal felülmúlja a 2018. decemberi eredményt, azaz egy év alatt több mint a duplájára emelkedett a fővárosban.

Tavaly egész évben az összes bruttó szállásdíj-árbevétel 11 százalékos növekedéssel elérte a 170,1 milliárd forintot , amiből 155,4 milliárd forint származott külföldi vendégektől, ez 13,0 százalékos emelkedés.

A SZÉP-kártya forgalom tavaly 44,6 százalékkal emelkedett,

elérte a 853 millió forintot. A szoba- és férőhelykapacitások kihasználtsága szinte pontosan megegyezik a 2018. évi adatokkal, de a 74,2 százalékos szobafoglaltság nagyban köszönhető az utolsó 2-3 hónapban hirtelen megélénkülő vendégforgalomnak – írták.

Budapesten tovább folytatódik a tízéves trend, a vendégforgalom kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de bővülő tendenciákat mutat.

A szezonalitás a kiegyenlítődés irányába látszik elmozdulni.

A szálláshelyi árbevételek kétszámjegyű bővülést mutatnak, ami ösztönzőleg hat a szállodapiaci befektetőkre – összegezte a BFTK, hozzátéve: évek óta tudatosan törekszenek a korábban jellemzően áprilistól október végéig terjedő fővárosi turisztikai szezon meghosszabbítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!