emelkedés

2019.02.21. 12:30

Öt és fél éve folyamatosan bővül a kiskereskedelem

Tavaly például 6,0 százalékkal nagyobb forgalmat produkáltak az előző évihez képest.

A kiskereskedelem már 66 hónapja folyamatosan bővül, ezzel párhuzamosan közel harmadával nőtt a kosárba rakott áruk mennyisége, a kosár mérete, vagyis a nettó rendelkezésre álló reáljövedelem reálértelemben pedig másfélszeresére bővült – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a legfrissebb kiskereskedelmi adatokat kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 2018-ban a forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyformán – 6,0 százalékkal nagyobb volt az előző évinél.

György László példaként említette, hogy a családvédelmi programoknak, a családtámogatási rendszernek, és a minimálbér emelésnek köszönhetően, az elmúlt közel 5 és fél évben egy két keresős minimálbéren foglalkoztatott, két gyermeket nevelő családi kosár mérete 90 százalékkal bővült.

A mostani bérdinamikát tekintve idén több mint 10 százalékkal emelkedhetnek a reálbérek, emiatt arra számítanak, hogy a kiskereskedelem bővülésének jelenlegi üteme 2019-ben is folytatódik majd – jelentette ki az ITM államtitkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!