10°

Nem volt ennyire drága a dollár már 30 éve

A The Economist szakértői szerint a teljes rangsorból kibontakozó összkép azt mutatja, hogy a dollárhoz képest a többi vizsgált fizetőeszköz 30 éve nem volt olyan olcsó, mint most.

Harminc éve nem volt ennyire drága a dollár a más fizetőeszközöket használó országok számára – legalábbis a The Economist pénteken közölt legújabb Big Mac-indexe alapján.

A londoni gazdaságpolitikai hetilap, amely 1986 óta alkalmazza ezt a mérőeszközt, a világ több mint 36 ezer McDonald’s éttermében árult emeletes szendvics dollárra átszámolt helyi átlagárát teszi meg az áru- és szolgáltatásárak összehasonlító mércéjének, mivel e termékben mindenhol nagyjából ugyanaz a hét összetevő van.

Így a The Economist elemzői szerint a Big Mac alkalmas annak mérésére, hogy hosszú távon mennyire érvényesül a vásárlóerő-paritás elvileg értékkiegyenlítő hatása az egyes térségekben kapható azonos szolgáltatási és árukosarak esetében.

A 2019-es Big Mac-index is azt mutatja, hogy gyakorlatilag semennyire, ha ugyanis a McDonald’s-szendvics valóban a vásárlóerő megbízható mérőeszköze, akkor a mostani vizsgáltba bevont 56 ország és térség valutái – három kivétellel – a dollárhoz viszonyítva változatlanul és az esetek zömében rendkívül alulértékeltek.

Az idei lista az orosz rubel 70,4 százalékos alulértékeltségétől a svájci frank 18,7 százalékos túlértékeltségéig terjed.

Ennek megfelelően a legdrágább hely dollárban számolva a vizsgált országok közül még mindig Svájc, ahol egy Big Mac ára a jelenlegi árfolyamon 6,62 dollárnak felel meg az Egyesült Államokban mért 5,58 dolláros átlagárral szemben.

A Big Mac-index alapján 5, illetve 4,6 százalékkal túlértékelt a dollárral szemben a norvég és a svéd korona is, a többi vizsgált fizetőeszköz azonban kivétel nélkül alulértékelt.

Ez mindenekelőtt Oroszországra érvényes, ahol az 5,58 dolláros amerikai átlagárral szemben 1,65 dollárnak megfelelő 110 rubelért lehet vásárolni egy Big Mac-szendvicset.

A brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) járó bizonytalanságok a fontnak sem tettek jót. Öt évvel ezelőtt a Big Mac-index viszonylag egyensúlyi árfolyamot jelzett, ma azonban egy brit McDonald’s étteremben 3,19 fontért hozzá lehet jutni egy Big Mac-szendvicshez. Az ebből levezethető árfolyam 0,57 font/dollár lenne, a tényleges piaci árfolyam azonban 0,78 font/dollár, vagyis a font e mércén 27 százalékkal alulértékelt a dollárral szemben.

A Big Mac 850 forintos magyarországi ára jelenleg 3,03 dollárnak felel meg, és ebből 152,33 forint/dolláros árfolyam következne. A lista összeállítása idején mért 280,27 forintos dollár viszont a forint 45,6 százalékos alulértékeltségére vall – legalábbis a Big Mac-index mércéjén.

Hozzászólások

agrárinnováció
Méhészeket segítő terv nyerte a 24 órás ötletversenyt
Szennyezés / 46 perce
Csak nő és nő a levegő szén-dioxid szintje
A feljegyzések 60 évvel ezelőtti kezdete óta a negyedik legnagyobb mértékben nőtt a szén-dioxid légköri koncentrációja 2018-ban.
Gyász
Az irgalmas Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Takács Gusztáv dolgos és szorgalmas életének 79. évében visszaadta szerető, imádságos lelkét Teremtőjének. 2019. március 29-én, pénteken, 15 órakor tartandó szentmisét követően helyezzük örök nyugalomra a tatai Szent Kereszt Plébániatemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pintér Sándor a Mányi Bányaüzem volt dolgozója életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 28-án, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Mihályné Schekk Erzsébet 77 éves korában rövid betegség után elhunyt. Temetése 2019. március 27 -én, szerdán, 13 órakor lesz a kömlődi temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lestyán Pálné Vidli Edit életének 64. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 28-án, csütörtökön, 15 órakor lesz Neszmélyen a református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ferenczi Henrik az ÉPSZÖV volt dolgozója 78 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 29-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk búcsúztatásán megjelennek, gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ha egy könnycsepp gördül végig arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Bennünk él egy arc, s egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet." Fájó szívvel emlékezünk feledhetetlen Kláris Károlyné halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen édesanyára, nagymamára Jávorszky Károlyné született Siklódi Erzsébet halálának 5. évfordulóján. Csaba, Karcsi, Sabine, Csabi
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Járóka Mihály 76 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 26-án, kedden, 13 órakor lesz a dadi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Olasz Jánosné Tátrai Katalin 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 26-án, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Grúber György a Kecskédi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója Kecskéd Község Díszpolgára 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton, 14 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedüs Gyula mérnök 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 27-én, szerdán, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rácz Zoltán életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 26-án, kedden, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Gyászoló testvére és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Igari Béláné Szeifert Mária 98 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton, 12 órakor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Müller Józsefné dunaalmási lakos életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 23-án, szombaton, 9 óra 30 perckor lesz a dunaalmási temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rapp László 62 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. március 25-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Wohl Tibor "Tigris" hentes 63 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton, 13 óra 30 perckor lesz a vértessomlói temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth László tatai lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték, hogy Szalkai Mihály 59 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 22-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Köszönetet mondok mindazoknak, akik felejthetetlen fiamat utolsó útjára elkísérik és fájdalmamban őszinte szívvel osztoznak. Gyászoló Édesanyja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Galló Sándor 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 22-én, pénteken, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zantleitner Ernő tatai lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken, 11 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család
Szabadon, lazán, offline / 1 órája
Hello, Ugar! Megújul az Anna and the Barbies fesztiválja
Szentéletű magyarok / 2 órája
Krakkóban megkezdődött Esterházy János boldoggá avatási pere
Kőkemény harc lesz / 2 órája
Rekordlétszám lesz az idei első Spartan akadályfutó-versenyen
hibás repülési terv / 2 órája
Rossz országban szállt le egy utasszállító
értékek / 2 órája
Ezért is kapta a Szerethető Munkahely Díjat a logisztikai cég
Wágner Zsanett
NEK 2020 / 3 órája
Katolikus világesemény lesz hazánkban, íme a program