dupla dózis

2019.03.27. 06:45

Nagyon felpörögtek a kisüzemi sörfőzdék

Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, az általuk előállított sör mennyisége meghaladta az egymillió hektoliterfokot.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Freeograph

Az 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség után 874,9 millió forint jövedéki adót fizettek be, szemben a 2017-es 442,2 ezer hektoliterfokkal, amely 546,2 millió forintos bevallott adóval párosult – írja szerdai számában a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra hivatkozva.

Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke a lapnak elmondta: a duplázáshoz a szegmens dinamikus fejlődése mellett az is nagyban hozzájárult, hogy már a profilt váltó Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyárként fizet jövedéki adót.

Mint a lap felidézi,

2017 júliusától a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliterre emelte a jövedéki törvény a kisüzemi sörfőzdék minősítésekor a felső határt,

az új szabályokkal 2018 volt az első teljes év. Hektoliterfokonként 810 forint a jövedéki adó, a tavalyi 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség pedig átlagosan 4,5 százalékos alkoholtartalommal számolva azt jelenti, hogy a kisüzemi főzdék Péccsel együtt tavaly már 240 ezer hektoliterig jutottak.

Gyenge Zsolt szerint

reális cél lehetne, hogy néhány éven belül a kisebb főzdék adják akár a teljes sörpiac 4-5 százalékát,

de a mostani 1,5-2 százalékról nehéz állami beavatkozás nélkül elmozdulni, mert – meglátása szerint – a nagy sörgyártók gyakran visszaélnek gazdasági súlyukkal: például a vendéglátóipari egységekkel több esetben nem azonos esélyekkel tárgyalnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!