LOT

2019.07.31. 11:55

Már Szöulba is repülhetünk majd közvetlenül Budapestről

Öt új járatot indít Budapestről a lengyel LOT légitársaság, Szöul mellett Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába is új járatok indulnak – jelentette be Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója szerdán Budapesten.

Budapest, 2018. május 3. A LOT lengyel légitársaság B787 Dreamliner típusú, New Yorkba induló repülõgépe felszálláshoz készül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2018. május 3-án. Ezen a napon a LOT Budapest-New York járatának elindítása alkalmából sajtótájékoztatót tartottak a repülõtéren. A járatindítással hét év után ismét van közvetlen repülõjárat az Egyesült Államok és Magyarország között. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Magyarországról először válik elérhetővé Szöul közvetlen járaton, ennek nemcsak turisztikai, de gazdasági jelentősége is van a vezérigazgató szerint. A Boeing 787 Dreamlinerrel repült útvonalon

hetente háromszor, kedden, pénteken és vasárnap közlekednek majd szeptember 22-től.

Rafal Milczarski közlése szerint a hosszútávú járat mellett újabb, úgynevezett ráhordó járatokat is indítanak a jövő márciusban induló nyári menetrendi időszakban. A LOT

Prágába és Stuttgartba a hétvégét leszámítva naponta kettő, Szófiába és Belgrádba pedig a hét minden napján egy járatot közlekedtet.

A szeptemberben elindítani tervezett brüsszeli és bukaresti járatokat a LOT jövő márciusra halasztotta a Boeing 737 MAX-okkal kapcsolatos repülési tilalom miatt, New Yorkba a téli menetrendben az eddigi négy helyett három járat közlekedik, majd nyártól naponta fognak repülni az amerikai metropoliszba, a chicagói járat pedig csak nyáron közlekedik majd.

A bővítés mellett a légitársaság három új Embraer E-Jet regionális gépet telepít a budapesti bázisra és 60 pilótát, valamint 150 légiutas-kísérőt vesz fel.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a járat bejelentése is azt példázza:

Magyarország egyre nagyobb súllyal van jelen Európa és a világ térképén.

Hozzátette: a világ folyamatos változásban van, új kívások jönnek, Magyarország ennek a folyamatnak a győztese akar lenni, ehhez pedig jó közlekedési kapcsolatok kellenek.

Az államtitkár jelezte, hogy csak az idén eddig több mint 350 milliárd forint beruházás érkezett Dél-Koreából, ezzel a távol-keleti ország lett a legnagyobb külföldi beruházó. Emellett a turizmus is élénk: 2015 és 2018 között 69 százalékkal nőtt a dél-koreai turisták száma: 2018-ban 176 ezer turista érkezett az országból és 253 ezer vendégéjszakát töltöttek el.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a rendezvényen szintén üdvözölte a járat megnyitását.

Borítókép: A LOT lengyel légitársaság B787 Dreamliner típusú, New Yorkba induló repülőgépe felszálláshoz készül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2018. május 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!