pályázat

2017.10.27. 12:24

Közel 890 millió forintból támogatják a külhoni magyar családi vállalkozásokat

185 projekt megvalósítását támogatja a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások éve keretében – közölte Potápi Árpád János pénteken Budapesten.

Szabadka, 2017. március 22. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve program Kárpát-medencei körútjának megnyitóján a szabadkai Hotel Galéria konferenciatermében 2017. március 22-én. MTI Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A nemzetpolitikai államtitkár sajtótájékoztatón ismertette a külhoni magyar családi vállalkozások és fiatal vállalkozók támogatását és együttműködését célzó pályázatok eredményeit. Elmondta: az eredeti keretösszeg 830 millió forint volt, de a pályázatok nagy száma miatt ezt megemelték.

A július végi határidőig 476 kérelem érkezett családi vállalkozásoktól. Ezek közül 124 pályázatot támogatnak, több mint 665 millió forinttal. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytatók 4-6 millió forintra, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók 4-4,5 millió forintra nyújthattak be kérelmet.

A külhoni magyar induló fiatal vállalkozóktól 325 pályázatot regisztráltak, és 42 vállalkozót segítenek mintegy 122 millió forinttal. A vállalkozások 2-3 millió forintra pályázhattak.

Az együttműködést célzó felhívásra 73-an pályáztak, és 19 projekt közel 100 millió forintos kerethez juthat, nem mezőgazdasági tevékenységnél 4-6 millió forintot, mezőgazdaságinál 4-4,5 millió forintot lehetett igényelni – közölte Potápi Árpád János, aki jelezte: összességében minden ötödik pályázatot támogatják.

A nyerteseket értesítették, az érintettek a szerződéskötések után még idén hozzájuthatnak a támogatásokhoz.

Kifejtette: érkeztek pályázatok a szolgáltatóipar, az állat- és növénytermesztés, feldolgozóipar, egészségügy, vendéglátás-turizmus, kutatás-fejlesztés, borászat, kereskedelem területéről egyaránt. Az elbíráláskor többek között figyelembe vették a projekt innovatív jellegét, a fejlesztés régiós hiánypótló voltát, a rövid, közép- és hosszú távú célokat, azt, hogy hozzájárulhat-e további munkaerő alkalmazásához, illetve a nemzetpolitikai célok teljesüléséhez.

Az államtitkár elmondta: külhonban összesen 88 ezer családi vállalkozás működik, és 40 ezer a fiatal vállalkozók száma. A pályázatok meghirdetése előtt több mint 2000 családi vállalkozással személyesen is felvették a kapcsolatot. Kiemelte: a külhoni magyar vállalkozók több mint 90 százalékban magyarokat foglalkoztatnak. A vállalkozások mérete, a foglalkoztatottak száma régiónként eltérő, az átlag 4-5 fő, Vajdaságban ez egy kicsit magasabb.

Potápi Árpád János kiemelte: ha őket támogatják, a magyar családok jövőjét is segítik. Hozzátette: a külhoni magyar területeken legkevésbé a vállalkozók gondolkodnak abban, hogy elhagyják szülőföldjüket. Támogatásukkal így a nemzet megtartó ereje is nagyobb lehet egy-egy a régiónak.

Jelezte: a pályázati nyerteseknek őszi Kárpát-medencei körúton biztosítanak – szakmai partnerük a Design Terminál segítségével – mentorálást a projektek sikeres megvalósításához.

Felvidéken november 17-én, Vajdaságban november 22-én, Kárpátalján november 30-án, Erdélyben december 6-7-én és december 13-án tartanak találkozókat.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve program Kárpát-medencei körútjának megnyitóján a szabadkai Hotel Galéria konferenciatermében 2017. március 22-én.

MTI Fotó: Molnár Edvárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!