megegyeztek

2018.01.04. 07:00

Két szakszervezet elfogadta BKV béremelési javaslatát, a harmadik is kész az aláírásra

Így cafeteriával együtt akár 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban.

A Világgazdaság szerint a közlekedési vállalat bérjavaslatát a kollektív szerződés megkötésére jogosult három szakszervezet közül kettő, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Városi Tömegközlekedési Szakszervezetek Szövetsége már elfogadta, harmadik, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is kész a bérmegállapodás aláírására – írja a lap Nemes Gábor szakszervezeti elnökre hivatkozva. Az EKSZ korábban ragaszkodott a 15 százalékos emeléshez.

Az érdekvédelmi szervezet az aláírás feltételéül szabta egyebek mellett, hogy az év végén fizessék ki egyfajta prémiumként a bérmegtakarítást.

Az elnök szerint óriási a fluktuáció a BKV-nál, 250 buszvezető és 50-80 villamosvezető hiányzik, ezért sok a túlóra. Egy buszvezető, metró- vagy villamosvezető átlagosan bruttó 350 ezer forintot keresett 2017-ben túlóra nélkül. Kezdő buszvezetőt most 305 ezer forintért vesz fel a fővárosi cég.

A bérmegállapodás után 2018-ra átlagosan 400 ezer forintra növekedne a gépjárművezetők bére a cafeteriával együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!