Jó étvágyat!

2017.07.06. 15:07

Jó dinnyeszezon várható

Jó dinnyeszezonra számít a Földművelésügyi Minisztérium a termés mennyiségét és minőségét tekintve is.

A magyar görögdinnyetermés előreláthatóan mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. Görögdinnyét mintegy 5 ezer hektáron, sárgadinnyét mintegy 600 hektáron termesztenek – közölte Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Földművelésügyi Minisztérium által és hét áruházlánc közreműködésével szervezett népszerűsítő kampány megnyitóján. Hozzátette: az egy főre jutó magyar fogyasztás évi 13-15 kilogramm, exportra 80 ezer tonna jut, főként a német, a lengyel és a cseh piacra, valamint a balti országokba. A legtöbb görögdinnye, a hazai termés mintegy 70 százaléka Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében terem.

A dinnyetermelők a hektáronkénti 70 ezer forintos közvetlen területalapú támogatás mellett 2015-től hektáronként további 86 ezer forint termeléshez kötött támogatást is kapnak. Így kívánják segíteni az ágazatban dolgozók munkáját, a termesztés fejlesztését, a piaci esélyek javítását – ismertette Czerván György.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint a magyar görögdinnye kivitele tovább, akár 20 százalékkal is növelhető. Ezt a tervet támogatja az is, hogy megalakult a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő a hevesi és jászsági dinnyetermelők nevében azt sérelmezte, hogy a Tesco áruházakban a többi áruházláncnál olcsóbban – kilónként 99 forintért – árulják a magyar görögdinnyét. Az országgyűlési képviselő elmondta: egy hektáron a jó minőségű görögdinnye előállítása mintegy 2 millió forintjába kerül a termelőknek. Ez alapján reális az áruházláncok többségében a kilónkénti 140-160 forintos ár – tette hozzá.

Daróczi László, az AMC ügyvezető igazgatója elmondta: a fogyasztásösztönző kampány július 6-tól augusztus 20-ig tart majd. A népszerűsítés nemcsak az áruházláncokban zajlik majd, hanem ifjúsági táborokban, sőt a vizes világbajnokságon is lesz görögdinnye-kóstoltatás. A nyári gyümölcspromócióra az AMC mintegy 20 millió forintot költ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!