Több áll a házhoz

2018.02.05. 07:00

Idén is jelentősen emelkedhetnek a bérek

A vállalati szféra legtöbb szereplőjénél már tartanak a bértárgyalások, a legtöbb ágazatban legalább nyolc-, de bizonyos területeken húszszázalékos emelést is elfogadhat a munkáltató.

Az állami vállalatoknál már ezen a héten érkeznek a magasabb fizetések, illetve az érintettek már a magasabb minimálbéreket kapják – közölte a Magyar Idők hétfői száma.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a napilapnak elmondta, több helyen már lezárultak a bértárgyalások a versenyszférában, a cégek jelentős többsége 10 százalék körüli fizetésemelést hajthat végre 2018-ban.

Hozzátette, a vállalati szférában április elejéig kell megegyezni, mivel sokan az új üzleti évben hajtják végre a bérfejlesztéseket. A közszférában dolgozók ugyanakkor már ezen a héten megkapják magasabb keresetüket, a cégeknél pedig a minimálbéren, valamint a garantált bérminimumon foglalkoztatottak számíthatnak a kötelezően megemelt összegre.

Mészáros Melinda arra figyelmeztetett, hogy az ágazatokon belül a vállalkozásoknál eltérőek a bérezési rendszerek, így a statisztikákban rendelkezésre álló átlagjövedelmek a különböző szektorokban bizonyos esetekben jelentősen eltérnek a valós keresetektől. A Liga elnöke hozzátette: a fizetésemelések mellett a béren kívüli juttatások körét is bővíti a cégek jelentős része, ugyanakkor a bértorlódás kezelésére sok helyen további megoldásokat kell találni, hiszen a vállalatoknak érdekükben állna a szakképzett, régóta náluk dolgozó munkavállalójuk megtartása, az elvándorlás csökkentése.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!