Fotó: Balázs Attila / MTI

Összesen 60 milliárd forintot fordít a kormány kastélyok és várak felújítására

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) mintegy 60 milliárd forintot fordít a kormány kastélyok és várak megújítására – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria 643 millió forintból megvalósuló felújításának pénteki alapkőletételi ünnepségén.

György István elmondta, a Nemzeti várprogram és Nemzeti kastélyprogram részeként Soprontól a magyar-román határ mellett fekvő Komlódtótfaluig 34 helyszínen újulnak meg látványosságok, köztük 19 kastély és 15 vár.

A komplex projekt nemcsak a nemzeti örökség megvédéséről szól, hanem azt szeretné elérni, hogy a felújított műemlékek az adott régiók vonzáskörzetévé váljanak, ezzel segítve a munkahelyteremtésben a környéken élő termelőket és vállalkozókat – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a program az épületmegújítások mellett kiállításokat és egyéb turisztikai látványosságokat is kínál majd, amelyek országszerte családokat és turistákat vonzanak az adott körzetbe.

A beruházásról szólva elmondta, a 17. században, késő barokk stílusban épült kastély építészettörténetileg is jelentős emlék, modernizálása során alkalmassá teszik nagyobb rendezvények és esküvők megtartására, valamint a múltban itt élt földbirtokosok majorságait bemutató interaktív kiállítást is berendeznek benne.

Ígéret van arra, hogy a program nem fejeződik be a 34 kastély és vár felújításával, hanem egy újabb ütemben folytatni tudják Magyarország ilyen történelmi emlékeinek rekonstrukcióját – fűzte hozzá György István.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, a program legkeletibb helyszínén lévő, műemléki védelem alatt álló kúria a felújítást követően a jómódú vármegyei köznemesség életébe nyújt majd betekintést az ide látogatóknak.

A várhatóan egy évig tartó munkálatok során restaurátori felügyelet mellett megújul az épület teljes külső homlokzata, nyolc belső helyisége és a pincéje, ahol múzeumpedagógiai foglalkoztatót létesítenek – ismertette Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója. Megújul a kastélypark és a hátsó kert, az épületet övező kerítés, korszerűsítik a közműveket, illetve egy új fogadóépületet is kialakítanak – tette hozzá.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, Szatmárnak sok tartaléka van épített és természeti örökségben. Fontosnak nevezte ugyanakkor a település bekötőútjának felújítását és egy új kerékpárhíd építését a Szamos felett, amivel csatlakozni lehet a környék kerékpárút-hálózatához.
Az épületet a Becsky-család építtette, a kúria és a földbirtok 1860-ban házasság révén került a Kossuth-családhoz és maradt birtokuk egészen az 1950-es államosításig. Az államosítást követően a termelőszövetkezet raktárként és istállóként használta, majd tűzvész pusztította el a tetőszerkezetét. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1961-62-ben állította nagyjából helyre.

A 643 millió forint értékű beruházást 442 millió forint uniós és csaknem 202 millió forint hazai forrásból finanszírozzák. A munkálatok már elkezdődtek, a teljes felújítás várhatóan egy évig tart.

Borítókép: Szabó Árpád, Komlódtótfalu polgármestere, Román István Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott, Kovács Sándor, a térség fideszes országgyûlési képviselője, Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára (b-j) a komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria 643 millió forintból megvalósuló felújításának alapkőletételén 2020. szeptember 25-én

Hozzászólások

Húsz év nagy idő...
Kiszel Tünde szerint a jó ízlés határain belül van új, jubileumi falinaptára
aktuális / 23 perce
Szerencsére semmi gond a magyar sütőtökökkel
Több mint tíz fajtát ellenőriztek, mindegyik rendben volt.
Gyász
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szajkó Zoltán Miklós életének 52. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 3-án, kedden, 14 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk id. Lődi László búcsúztatásán megjelentek és azoknak is, akik otthonukban egy gyertyagyújtással vettek búcsút tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Keliger Katalin 53 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. A gyászoló család
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, megpihent a kéz, mely mindig csak adott, soha semmit nem kért és el nem fogadott" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Antretter Rezső 94 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 30-án, pénteken, 15 órakor lesz az agostyáni római katolikus templomban, majd ezt követően temetése az agostyáni temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága feleség, szerető édesanya és nagymama Marton Lászlóné Falvai Anikó 64 éves korában méltósággal viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2020. október 30-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nyíri Lászlóné Csemák Mária 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 29-én, csütörtökön, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Straubingerné Uttó Mária 59 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 29-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a tarjáni temetőben. Kérésünk, hogy részvétüket csak egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Erzsébet 61 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 28-án, szerdán, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszűnt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dancs István Lajosné született: Juhász Erzsébet aranydiplomás pedagógus 2020. október 16-án, életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Andorfer Józsefné Dániel Anna 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hajos Ferenc 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton, 10 órakor lesz a száki katolikus temetőben. Engesztelő gyászmise temetése után 11 órakor a száki katolikus templomban lesz. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lődi László 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 27-én, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Racsmányné Szaszkó Katalin Kati néni 76 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 24-én, szombaton, 13 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Kérjük, kegyeletüket csak egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Miklósné Ida néni 90 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krupánszki József 61 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kornéli Tibor a tatai kapucinus templom és egyházközség kántora váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 26-án, hétfőn, 14 órakor lesz Tatán, a kapucinus templomban, majd a búcsúztatást követően végső nyughelyére Tatán, az Almási úti temetőben helyezzük el. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. Györkös István 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 22-én, csütörtökön, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Jaksics Frigyesné Klein Mária Kinga életének 79. évében a betegek szentségével megerősítve 2020. október 10-én megtért teremtőjéhez. Szeretett halottunkat 2020. október 22-én, csütörtökön, 13 órakor a szákszendi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Nyugodjon békében. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod és nem szól a szavad, Szereteted és mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, ahova megpihenni mentél." Szántó Gábor (Coki) halálának 5. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezünk: Édesanyád, édesapád és testvéreid, Csaba és Andi és a gyerekeid.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Körmendi Jánosné Nagy Rozália 89 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 21-én, szerdán, 13 órakor lesz a tatai Almási úti temető ravatalozójánál. Kérjük, kegyeletüket egy-egy szál virággal róják le. A gyászoló család
ünnep / 23 perce
Több kocsival járnak a forgalmasabb vonalakon a vonatok a hétvégén
friss adatok / 51 perce
Elhunyt 65 krónikus beteg, 3286 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
halloween / 1 órája
Szerencsétlen állat! Műanyag töklámpásba szorult a feje egy szarvasnak
interjú / 1 órája
Orbán Viktor: nálunk még istenes a helyzet (HALLGASSA MEG!)
brutál kosár / 2 órája
Rengeteget kritizálták, mielőtt kés alá feküdt – ma már hatalmas melleivel keres pénzt
mindenütt tombol a vírus / 2 órája
A koronavírus új, minden eddiginél gyorsabban fertőző mutációja terjed Európában