ellenőrzések

2019.12.11. 13:55

24-ből 1 webáruház ment át hiba nélkül a fogyasztóvédőknél

A fogyasztóvédelmi hatóság a karácsony közeledtével intenzívebben ellenőrzi az ünnepekhez, az ajándékozáshoz köthető áruféleségeket, méghozzá a digitális világban is.

P. J.

A fogyasztóvédelmi hatóság a karácsony közeledtével intenzívebben ellenőrzi az ajándékozáshoz köthető áruféleségeket, méghozzá a digitális világban is.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az ellenőrzések ebben az időszakban is a fogyasztók alapvető jogának védelmére irányulnak. Egyebek mellett erről is szól dr. Kancz Csaba kormánymegbízott a szerdai, kormányhivatalban tartott tájékoztatón. Kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvény alapján a vevőknek joguk van a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni értékek védelméhez, valamint a megfelelő tájékoztatáshoz. A vásárlási szokások változásával a hivatal, illetve a hatóság fokozottan vizsgálta egész évben a webáruházak „működését” is.

– Az idei ellenőrzéseknél is örökzöld sláger volt a fényfüzérek és gyermekjátékok biztonságossága – hangsúlyozta dr. Kancz Csaba. – De kollégáink ellenőrizték a likőrök minőségét, a virslik beltartalmát és a csokoládék megfelelőségét, illetve próbavásárlásokat beiktatva az akciós termékek forgalmazását. Szűkebb hazánkban 28 komplex ellenőrzést végeztek. 1034 esetben vizsgálták az eladási árakat, de mindössze 3-szor merült fel kifogás.

Hajasné dr. Hertelendi Valéria, a Tatabányai Járási hivatal vezetője az online értékesítések ellenőrzésénél szerzett tapasztalatokat osztotta meg. Megyénkben 24 webáruházból 23-nál kifogásokat emeltek. Éppen ezért online vásárlás előtt érdemes tájékozódni a jogsertowebaruhazak.kormány.hu-n.

Alapvető problémát jelentett szűkebb hazánkban például, hogy a szolgáltató beazonosítása az áruházak negyedénél nem volt lehetséges. A több mint a felüknél pedig a szerződéskötés lépéseiről nem volt tájékoztató, miként a váráslástól elállás feltételeiről sem. Azaz nem volt ismertető az áru visszaküldésének menetéről, és arról sem, hogy ilyen esetben 14 napon belül az „eladó” köteles visszautalni a vevőnek a vételárat.

További részletek a 24 Óra december 12-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!