Új üzem

2017.08.07. 17:09

Elkészültek a hatvani csokoládégyár tervei

A 7,6 milliárd forintos hatvani csokoládégyár tervei már készen vannak, októberben megkezdődik a kivitelezés is, egy évre rá pedig indulhat a gyártás első fázisa – jelentette ki a hétfői Világgazdaságnak nyilatkozva Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója.

A cég addig Csepelről látja el leendő üzleteit, a szigeten már megkezdődött az átmeneti gyártás. Hatvanban 12 ezer négyzetméteren 540 új munkahelyet hoznak létre, de reményeik szerint 5-6 éven belül meg is duplázhatják ezt a létszámot.

A cégnél 200 éves recept alapján gyártják a csokoládékat és egyéb édességeket, a legszigorúbb titoktartási és biztonsági előírások mellett – mondta el a kommunikációs igazgató, aki azt is elárulta, hogy férjével együtt szír-magyar kettős állampolgárok, és Damaszkusz után Budapest a „második otthonuk”.

Kijelentette, azért is Magyarországot választották befektetési célpontként, mert itt kedvezőek a pénzügyi és adózási feltételek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!