Különleges helyzet

2020.10.24. 08:14

Visszaesést hoz a koronavírus-járvány a világkereskedelemben

A harmadik negyedévben javult a helyzet: ekkor már csak 4,5 százalékos visszaesés volt a múlt év azonos időszakához képest, de ez úgy adódott össze, hogy sok szektorban (például autóipar, energiaszektor) folytatódott a visszaesés, miközben az egészségügyi felszerelések és az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközök forgalma növekedett – ismerteti cikkében a Magyar Nemzet.

A negyedik negyedéves adatok becslése ráadásul igen bizonytalan, hisz nem tudni, hogy a jelenleg még felfutóban lévő második hullám milyen hatással lesz a kereskedelemre, ennek függvényében lehet hét és kilenc százalék között az egész éves visszaesés. Az UNCTAD szerint a világ semelyik része nem mentesült a kereskedelmi visszaeséstől az első hat hónapban, azonban Kína a második fél évben már különleges helyzetben van, miután ott a járvány gyakorlatilag teljesen megszűnt, és szinte mindenfajta korlátozást feloldottak. A kínai export ennek megfelelően a harmadik negyedévben már tízszázalékos növekedést mutatott, ami elég volt arra, hogy a korábbi visszaesést kompenzálja, így az első kilenc hónap adata nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló időszakival. Kína importja ugyancsak növekedett a harmadik negyedévben, a nagyobb gazdaságok közül egyedülálló módon.

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is kiadott egy becslést: ők 9,2 százalékos visszaesést valószínűsítenek idén a világkereskedelem egészét nézve, és a jövő évi kilábalást illetően is borúlátók lettek az utóbbi hónapokban, arra számítva, hogy a második hullám hatásai jócskán áthúzódhatnak 2021-re.

A két szervezet most érthető módon óvatos a becslésekkel, ugyanakkor a járvány jelenlegi exponenciális gyorsulása alapján törvényszerű, hogy rövidesen tetőzzön az elsőnél sokkal szélesebb körű második hullám, amit óhatatlanul gyors visszaesés követ (ahogy ez az influenzajárványoknál is lenni szokott), ráadásul vélelmezhető, hogy a közeljövőben egy vagy több hatékony vakcina is megjelenik. Ebben az esetben, ha teljesen még nem is lehet megszabadulni a járvány hatásaitól, a gazdasági fellendülés hamar megkezdődhet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!