Gazdaság

2017.03.21. 06:27

Felszámolják a még két éve is sikeres Sikért

Címkék#Tatabánya

Csaknem 1,2 milliárd forint értékben hirdette meg a cég vagyonelemeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.

M. K.

A megpályáztatott vagyonelemek a Sikér bicskei és érsekvadkerti malomüzemeihez tartoznak. A bicskei ingatlanok és ingóságok együttes irányára 1,1 milliárd forint, míg az érsekvadkerti malomé és a hozzá tartozó eszközöké 90 millió forint. A pályázatok benyújtására nyitva álló határidő április 1-jén jár le. Bár még további vagyonelemek is meghirdetésre várnak, például a szekszárdi malom, nyilvánvaló, hogy az összes követelést nem lehet kielégíteni. A Sikér legnagyobb hitelezői közé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve három, zálogjoggal rendelkező bank tartozik.

Noha a tavalyi év elején még csak a cég súlyos gondjairól számolhattunk bejúliusban már arról adhattunk hírt, hogy a bíróság megszüntette a csődeljárást, miután a Sikérnek nem sikerült megállapodnia hitelezőivel. A tízmilliárd forint feletti éves forgalmával az öt legnagyobb piaci szereplő közt számon tartott tatabányai cég ellen így felszámolási eljárás indult. A vállalkozás sorsát a Széchenyi Bank bedőlése, a finanszírozó bankok és hitelbiztosítók visszalépése, a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott több mint 300 milliós kartellbírság, és az egyre élesebb verseny pecsételte meg.

A Sikér „eltűnése” figyelmeztető jel arra is, hogy ha az ágazatban elmarad a régóta esedékes lisztáremelés, akkor további csődök várhatóak. A malmok ráadásul most azzal küszködnek, hogy kigazdálkodják a januártól előírt kötelező béremelések többletköltségeit. A liszt drágítása nélkül a termelés veszteségessé válna.

– A Sikér jelenlegi helyzetéről, felszámolásáról nem vagyok kompetens nyilatkozni – hangsúlyozza Blázsik Ferenc, a társaság egykori tulajdonosa, első számú vezetője. – Tavaly november óta ugyanis nem jegyzem a céget, a felszámolóbiztos vette át az összes jogot. Leginkább csak a médián keresztül tájékozódom a fejleményekről. Annyit tudok elmondani, hogy négy malmom volt, a bicskei, a szekszárdi, a balatonboglári és az érsekvadkerti. A bicskeit és a szekszárdit teljesen újjáépíttettük, a 21. század legkorszerűbb technológiájával szereltük fel. Ígéretesnek tűnt a folytatás még 2015 őszén is, de kihúzták a lábunk alól a talajt. Az egyik hitelbiztosító limitet csökkentett, így tavaly januárban térdre kényszerítettek.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A bicskei malmot a cég teljesen újjáépítette, a legkorszerűbb technikával szerelte fel (Fotó: Illusztráció)
[/caption]

– Nemzetgazdasági szempontból is kiemeltnek tekintették a Sikért – teszi hozzá Blázsik Ferenc. – Az, hogy miért nem kaptunk mentőövet, egy hosszabb sztori... Az utolsó napig bíztam a folytatásban, és nem voltam ezzel egyedül. Tavalyelőtt novemberben az asztalomon volt például egy Magyarországon is jelenlévő, külföldi érdekeltségű kereskedelmi bank indikativ ajánlata, hosszú lejáratra, alacsony kamattal, 10 millió euró összegben. Tehát nem néztünk ki rosszul. Olyan piaci potenciál volt bennünk, mint addig soha. Szinte az összes hazai multinak szállítottunk. Volt bennünk tartás, kitartás. Nem az áraknak köszönhettük a meghatározó szerepünket, hanem a munkánknak, a piac szimpátiájának, amit korrektségünkkel és rugalmasságunkkal értünk el. Így ért véget számomra 24 év munkája a malomiparban.

Hogy mi lesz a bicskei malom sorsa, az a pályázatok beadása és értékelése után dől el. A fejleményekről beszámolunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!