Gazdaság

2013.04.08. 07:39

Ünnepeltek a gépgyárban

Címkék#Tatabánya

A hét végén megnyitották a kapukat Tatabányán, az ASG Gépgyártó Kft.-nél. A társaság 1993. április 1-jén alakult, most együtt ünnepelték a születésnapot a régi és a mostani dolgozók, családtagjaik, a meghívott vendégek.

M. K.

Az ünnepségen Hetvennyolcan kaptak egy-egy digitális képkeretet menükártyával feltöltve. A régi képek emlékeztetik őket a munkában együtt, egymást segítve töltött két évtizedre. Közülük Sólyom Ferenc ügyvezető igazgató Ranzinger Vince emlékérmet vehetett át dr. Csiszár Istvántól, a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány kuratóriumának elnökétől, aki beszédében felidézte a múltat.

A Központi Műhely 1964-ben alakult, annak jogutódja az ASG Kft.
Bencsik János országgyűlési képviselő – aki 1993-ban a megyeszékhely polgármestere volt, azt hangsúlyozta, hogy összetartó, családias hangulatú a kft., ahol minden eredményért kutyakeményen, következetesen és tisztességesen megdolgoztak – kívánta, folytassák ezt így a jövőben is, amikor az egyedi szakértelmen alapuló munka becsülete megnövekszik majd.

Schmidt Csaba polgármester elmondta, hogy húsz évvel ezelőttre visszagondolva a mostani problémák kisebbeknek tűnnek. A régi alapokra építve tartották életben a gyárat, ahol nem egy nagy vevőre számítanak, a biztonságra törekszenek. Hisz benne, hogy lesz szándék, erő és elképzelés a bővítéshez is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!