2011.06.30. 06:26
Átvilágítás után hatékonyabb a fejlesztési ügynökség
Mozgalmas, eseménydús tíz hónapról és a jövőről beszélgettünk dr. Temesvári Balázzsal, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (KDRFÜ) ügyvezető igazgatójával.
– Így van, és ennek még ma sincs teljesen vége. A jogi átvilágítás következményeiről nyár végén tudunk beszámolni, akkor visszük a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elé az eredményeket. Munkaügyi perek nincsenek, de öt-hat büntetőügyet örököltem, amelyekben folyik az eljárás, az ügyészség nyomoz. A gazdasági átvilágítás több hónapig tartott. Ez alapján kellett az átalakításokat végrehajtani. Először még úgynevezett finomhangolásra gondoltam, de tudomásul kellett vennem, hogy markáns átszervezés szükséges a hatékony működés érdekében. A felépítés, a stratégia teljesen megváltozott. Ma három egység van a Közreműködő Szervezeten belül: a gazdaságfejlesztési, a város-rehabilitációs és turisztikai, valamint a környezetvédelmi és közlekedési. Ezeken belül együtt dolgoznak a döntéselőkészítők, a végrehajtók, valamint a pénzügyi menedzser kollegák.
– Miben más, mennyiben jobb ez, mint az előző felállás?
– Az együttgondolkodás, a közös munka meghozta az eredményét. Segítik egymást a kollégák, és nem hátráltatják. Például a kifizetési határidők régebben gyakorta a 100 napot is meghaladták, most 60-65 nap az átlag egy-egy ügyben, ezt a nyár végére tovább szeretnénk csökkenteni 40-45 napra. A pályázatokkal kapcsolatban most már tartjuk a határidőket, és bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz. Az Egységes Monitoring Rendszer (EMIR) szabályos feltöltse alapján az elmúlt fél évben a hiányosságokat gyakorlatilag százszázalékosan kiküszöböltük. Rendbe tettük a katasztrofális állapotban lévő irattárunkat is.
Dr. Temesvári Balázs az Új Széchenyi Tervről és a csődeljárások magas számáról is beszél a 24 Óra pénteki számában.