Gazdaság

2009.11.08. 13:14

Hamarosan kezdődik a tiltakozás

– A Komárom–Székesfehérvár közötti vasúti személyforgalom megszüntetése egyértelműen politikai döntés – nyilatkozott dr. Udvardi Erzsébet, Kisbér polgármestere, megyei önkormányzati képviselő. Vasárnap fél négykor tiltakozás lesz az állomásnál.

Kemma.hu

– Nem mellékvonalról, hanem egy másfél évszázados fővonalról van szó, amely jó állapotban van, sőt az elmúlt időszakban több, a vasútvonalhoz kapcsolódó fejlesztésre is sor került. A vasutat üzemeltető társasággal közösen, csaknem 50 millió forintos költséggel felújítottuk a kisbéri vasútállomást. A kor igényeinek megfelelően felszereltük olyan WC-vel, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak, valamint vandálbiztos mosdókkal. Mi lesz mindezzel most? - tette fel a kérdést dr. Udvardi Erzsébet.

– Kisbér városa minden vasúttal kapcsolatos egyeztetésen képviseltette magát. Szóba került ezeken a vonal alacsony kihasználtsága, amelyre a megtartás mellett a menetrend módosítása jelenthette volna az egyetlen eszközt. A város menetrend-javaslatokkal állt elő, a minisztérium érzékelte, hogy – erőn felül – mindent megteszünk a vasútvonal fennmaradásáért. Egyeztetések folytak arról is, hogy a vasútállomáshoz kapcsolódóan kiépíthető lenne egy intermodális csomópont, melytől a közlekedési szakemberek a busz- és vonatközlekedés még hatékonyabb összehangolását várták volna.

– A kormányzat újra figyelmen kívül hagyta a vidéki Magyarország véleményét – vélekedett dr. Udvardi Erzsébet. – Az eddiginél is rosszabb helyzetbe hozza a kisbéri kistérséget, ahol elhelyezkedni szinte már lehetetlen, sőt, a meglévő munkahelyek is megszűnnek. Korszerű, fejlett tömegközlekedés nélkül a gazdasági verseny vesztesei leszünk. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet vasárnap délután fél négykor, a kisbéri vasútállomásnál szervezett tiltakozó akciónkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!