2009.06.19. 08:38
Kormánydöntés: mindent meg kell tenni az erőműért
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Vértesi Erőmű tovább működjön – határozott a kormány legutóbbi ülésén. Szakértőt kell bevonni, de ha minden jól alakul, a szénfillér megtartásával 2011-ben már akár nyereséges is lehet a Vért.
– Az erőmű helyzete az utóbbi fél évben az áram árának drasztikus csökkenése miatt megroppant. A kormány szükségesnek tartja a költségek racionalizását, hogy a havi egymilliárd forintos állami támogatásnál kevesebbel kelljen segíteni az erőművet. Ha jövőre fellendül az árampiac, lehet, hogy egész évre elég lenne egyhavi támogatás összege; 2011-től a szénfillért megtartva akár nyereséges is lehetne a termelés – részletezte Keleti György.
Megtudtuk, a kormány arra kötelezi az MVM-t, hogy megfelelő referenciákkal rendelkező külső szakértőt vonjon be az erőmű-karbantartás és a bányaművelés hatékonyságának érdekében, de magántőke bevonásával is csökkentse a veszteséget.