Gazdaság

2008.10.10. 07:16

Bábolna a leggazdagabb, Bakonybánk a legszegényebb

Bábolna megyénk legtehetősebb települése, vagyis itt élnek a legtöbb elkölthető jövedelemmel rendelkezők. A GFK Hungária Piackutató Intézet közelmúltban kiadott Vásárlóerő Index tanulmányában kiderül: Bábolna vásárlóereje a legmagasabb, Bakonybánké pedig a legalacsonyabb a megyénkben.

Sz. A.

A megyék rangsorában, amelyet Győr-Moson-Sopron vezet, szűkebb pátriánk a negyedik helyet foglalja el, még mindig az országos átlag fölött teljesítve, 102,7 százalékos indexszel. Ez azért is nagy szó, mert a két évvel ezelőtti tanulmányban még 0,1 százalékkal lemaradtunk attól.
Megyénk legtehetősebb települése Bábolna, 116,3 százalékos vásárlóerő-indexszel, melyet két százalékkal lemaradva Komárom követ.

Harmadik legtehetősebb települése nem város, hanem falu: Várgesztes. Tata és Vértesszőlős is befért a Top 5-be. A korábbi tanulmányban Kisbér még a második helyen állt, de két év alatt lecsúszott az első öt közül. Érdekes, hogy Bábolna "gazdagsága" is csökkent: két éve még 118,7 százalékot produkált.

A legkevésbé tehetős települések között viszont már kivétel nélkül falvak, és csak az országos átlag alatti teljesítményt produkálva. Bakonybánk 83,6 százalékos indexszel a sereghajtó, de a másik négy legalacsonyabb vásárlőerővel rendelkező falu sincs jobb helyzetben. Még az ötödik legkevésbé tehetős Tardos is csupán 2,9 százalékkal előzi meg. Apró öröm, de mégiscsak az, hogy Annavölgy vásárlóereje 5,6 százalékkal nőtt, így a legkevésbé tehetős település már "csak"a negyedik legkevésbé tehetős a sorban.

A GFK kétévente publikálja a folyamatosan végzett kutatási eredményeket, amelyben a lakosság és a háztartások rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmét szeretnék meghatározni többek között a bevallott jövedelmek, a munkanélküliségi ráta, a lakosság és a háztartások száma vagy épp vállalkozók és a vállalkozások száma alapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!