Friss hírek

2006.02.03. 07:06

Újabb ügynökügyek: Kézdi-Kovács Zsolt

Beszervezéséről és néhány évig tartó ügynöki tevékenységéről ír Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező az Élet ÉS Irodalom (ÉS) című hetilap pénteken megjelenő számában.

BAMA

A filmrendező Jelentek című cikkében elmondja: 1957 februárjában vitték el Szabó Istvánnal együtt, majd a beszervezést követően egy éven át írt jelentéseket. A most megjelent írás a szerző szerint már 2002-ben elkészült. Kézdy-Kovácsot 1957 februárjában a Petőfi színházból vitték el "bőrkabátos alakok" Szabó Istvánnal és Kardos Ferenccel együtt a Deák téri rendőr-főkapitányságra. Két társától elkülönítve, három napig tartották bent. Huszonegy éves sem volt, rettentően félt és elképzelni sem tudta, hogy nem járhat többé a filmművészeti főiskolára: "Én sosem voltam nagyon bátor, de itt hiába is lett volna a bátorság" - írja.

Fedőnevet ő választott magának: akkoriban írt egy novellát, a főhős neve, Léva Béla jutott hirtelen eszébe. Mint írja, igyekezett kikerülni a konkrétumokat, mindig általánosságban írt a hangulatról és arról, hogy semmi különös politikai megnyilatkozással nem találkozott. Kézdi-Kovács Zsolt egy évig jelentett, majd az összekötője nem jelentkezett többször. Kézdi-Kovács Zsolt mostani írásában megerősítette, hogy 1958-ban a dokumentumfilm-gyárból kapott 56-os anyagokon felfedezték Gábor Pál, a később nagy hírnevet szerzett filmrendező jellegzetes alakját.

Kézdi-Kovács Zsolt közölte, hogy ő is ott lesz azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet az akkori főiskolai osztály öt tagja tart, köztük Szabó István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!