Friss hírek

2006.02.13. 13:13

Ketten karanténban madárinfluenza miatt

Rohamosan szaporodik az európai országokban a madárinfluenzában elpusztult állatok száma. Ennél is aggasztóbb azonban, hogy Görögországban két fiatalembert karanténba kellett helyezni, mert fölmerült a gyanú, hogy madárinfluenza-vírussal fertőződtek.

BAMA

A legutóbbi olaszországi, görögországi esetek után az elmúlt hétvégén több elpusztult hattyút, illetve gólyát találtak Szlovéniában az osztrák határnál és Belgiumban is. A laborvizsgálatok még folynak, és a belgiumi esetről legkorábban kedden teszik közzé az eredményt, jelentette a Le Figaro című francia lap tudósítója. Az egészségügyi hatóságok azonban ennél is aggasztóbbnak találják, hogy Görögországban két fiatalembert, akik vadmadarakkal érintkeztek, karanténba kellett helyezni, mert a madárinfluenza tüneteit fedezték föl rajtuk. Eközben a görögországi Szkürosz szigeten H5 vírussal fertőzött liba tetemére bukkantak. Még vizsgálják az elhullott állatot, hogy valóban a veszélyes H5N1 törzs fertőzte-e meg. Miután a múlt héten Szaloniki közelében két fertőzött gólyatetemet is találtak, Görögországban életbe léptették az Európai Unió által kidolgozott, madárinfluenza elleni járványügyi szabályokat. Közben Olaszország és Szlovénia is alkalmazni kezdte a megelőző intézkedéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!