Friss hírek

2006.02.10. 08:03

Botrány az olaszországi edzőtáborban

Nagy Tamás mindössze két napig volt az FC Sopron labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután csütörtökön összekülönbözött a klub többségi tulajdonosával, Marius L. Vizerrel, s az eset után közölte: a továbbiakban szakmai és morális okokból nem vállalja a szakmai munka irányítását.

BAMA

Az ügy hátterében az áll, hogy a szerdai edzésen Bagoly Gábor ütközött a keret egyik román játékosával, s a tulajdonost valaki erről úgy informálta, hogy ebben volt némi szándékosság a csapatkapitány részéről. Ezután Vizer utasította Bagolyt, hogy hagyja el az olaszországi edzőtábort, a végrehajtás felügyeletével pedig a kedden kinevezett szakvezetőt bízta meg. Nagy Tamás azonban kiállt a csapatkapitány mellett. Azzal vállalta el ugyanis a szakvezetői posztot, hogy csapatot épít, nem pedig szétveri azt -mondta Nagy.

A tréner lemondását a tulajdonos elfogadta, Nagy és Bagoly pedig csütörtök délben hazaindult az edzőtáborból. Vizer ezután felkérte a kint tartózkodó erőnléti edzőt, Mario Innauratót és Giuseppe Signorit a szakmai munka irányítására, ők azonban visszautasították ezt. A délutáni edzőmeccsen Gendúr László kapusedző irányította az FC Sopront.

"Szakvezetői kinevezést fogadtam el pár napja, nem pedig arra szerződtem, hogy a tulajdonos döntéseinek végrehajtója legyek" - mondta az MTI-nek Nagy Tamás. "Ha Bagoly Gábor eltávolítása után is az együttes élén maradok, elvesztettem volna a hitelemet a játékosok és a soproni szurkolók előtt."

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!