2006.01.09. 14:42
Változnak a teniszszabályok
A Nemzetközi Tenisz Szövetség a mérkőzésidő csökkentése érdekében szabályváltozásokat vezetett be a férfipárosok küzdelmeiben.
A jövőben 1-1-es játszmaállásnál harmadik szett helyett 10 nyert pontig tartó rövidítés következik, amelyben a hagyományos tie-breakhez hasonlóan két pont különbséggel kell diadalmaskodni. A másik módosítás szerint 40-40, azaz egyenlő (deuce) esetén a következő pont győztese nem előnyhöz jut, hanem rögtön megnyeri a játékot. A fogadó fél ebben az esetben eldöntheti, hogy a rivális duóból melyik teniszező fogadja az adogatást. Az új szabályok csak ATP-tornákon lesznek érvényben, női, illetve Grand Slam-viadalokon nem.
Az év nyitótornái nem hoztak komoly változást a férfiak hagyományos világranglistájának élcsoportjában, amelyet továbbra is óriási fölénnyel Roger Feder vezet. A svájci sztár szombaton - a múlt évhez hasonlóan - megnyerte az egymillió dollár összdíjazású dohai tornát. A magyarok közül Bardóczky Kornél áll a legelőkelőbb helyen a hagyományos rangsorban. Ő jelenleg a 408. A múlt év végén kiadott világranglistához hasonlóan 2006 első rangsorában is az amerikai Lindsay Davenport áll az élen. Az új esztendő első hetének versenyei után az Aucklandben elődöntőig jutott orosz Nagyja Petrova ugrott legnagyobbat a listán: a kilencedikről a hatodik helyre jött fel. A legjobb 100 között egyetlen magyar versenyző, Czink Melinda található, ő a 99.
Férfiak
1. Roger Federer (svájc) 6725 pont2. Rafael Nadal (spanyol) 4765
3. Andy Roddick (amerikai) 3085
4. Lleyton Hewitt (ausztrál) 2465
5. David Nalbandian (argentin) 2370
6. Nyikolaj Davigyenko (orosz) 2355
7. Andre Agassi (amerikai) 2275
8. Guillermo Coria (argentin) 2190
9. Ivan Ljubicic (horvát) 2180
10. Gaston Gaudio (argentin) 2050
11. Fernando Gonzalez (chilei) 1790
12. Marat Szafin (orosz) 1730
13. Thomas Johansson (svéd) 1645
14. David Ferrer (spanyol) 1620
15. Dominik Hrbaty (szlovák) 1540
...
408. Bardóczky Kornél 69
Nők
1. Lindsay Davenport (amerikai) 3380 pont2. Kim Clijsters (belga) 3206
3. Amelie Mauresmo (francia) 2851
4. Marija Sarapova (orosz) 2780
5. Mary Pierce (francia) 2394
6. Nagyja Petrova (orosz) 1936
7. Patty Schnyder (svájc) 1907
8. Justine Henin-Hardenne (belga) 1891
9. Jelena Gyementyjeva (orosz) 1864
10. Venus Williams (amerikai) 1724
11. Nathalie Dechy (francia) 1193
12. Anasztaszja Miszkina (orosz) 1182
13. Serena Williams (amerikai) 1175
14. Szvetlana Kuznyecova (orosz) 1173
15. Francesca Schiavone (olasz) 1121
...
99. Czink Melinda 260,75
...
148. Nagy Kyra 190
...
231. Szávay Ágnes 109,25
...
234. Gubacsi Zsófia 108
...
240. Kuti-Kis Rita 104,75
...
252. Kapros Anikó 97,75
Férfiak 1. Roger Federer (svájc) 6725 pont
2. Rafael Nadal (spanyol) 4765
3. Andy Roddick (amerikai) 3085
4. Lleyton Hewitt (ausztrál) 2465
5. David Nalbandian (argentin) 2370
6. Nyikolaj Davigyenko (orosz) 2355
7. Andre Agassi (amerikai) 2275
8. Guillermo Coria (argentin) 2190
9. Ivan Ljubicic (horvát) 2180
10. Gaston Gaudio (argentin) 2050
11. Fernando Gonzalez (chilei) 1790
12. Marat Szafin (orosz) 1730
13. Thomas Johansson (svéd) 1645
14. David Ferrer (spanyol) 1620
15. Dominik Hrbaty (szlovák) 1540
...
408. Bardóczky Kornél 69 Nők 1. Lindsay Davenport (amerikai) 3380 pont
2. Kim Clijsters (belga) 3206
3. Amelie Mauresmo (francia) 2851
4. Marija Sarapova (orosz) 2780
5. Mary Pierce (francia) 2394
6. Nagyja Petrova (orosz) 1936
7. Patty Schnyder (svájc) 1907
8. Justine Henin-Hardenne (belga) 1891
9. Jelena Gyementyjeva (orosz) 1864
10. Venus Williams (amerikai) 1724
11. Nathalie Dechy (francia) 1193
12. Anasztaszja Miszkina (orosz) 1182
13. Serena Williams (amerikai) 1175
14. Szvetlana Kuznyecova (orosz) 1173
15. Francesca Schiavone (olasz) 1121
...
99. Czink Melinda 260,75
...
148. Nagy Kyra 190
...
231. Szávay Ágnes 109,25
...
234. Gubacsi Zsófia 108
...
240. Kuti-Kis Rita 104,75
...
252. Kapros Anikó 97,75 -->