Friss hírek

2006.01.20. 08:04

Minden holttestet kiemeltek a roncsból

Negyvenhárman voltak a magyar katasztrófavédelem adatai szerint annak az AN-24-es szlovák katonai repülőgépnek a fedélzetén, amely a Borsod megyei Hejce közelében zuhant le erdős területen csütörtök este; a katasztrófának egy túlélője van. Péntek délutánra a mentőcsapatok mind a 42 holttestet kiemelték a roncsból. Időközben megtalálták a gép fekete dobozát és ki is bontották az összeroncsolódott géptörzsből.

BAMA

A gép roncsai az abaúji, mintegy 700 méter magas Borsó-hegyen, 200 méteres körzetben szóródtak szét. Magyar és szlovák mentőkön és tűzoltókon kívül favágók is dolgoznak, hogy az erdős területet jobban meg lehessen közelíteni. A környéket csak terepjáróval lehet elérni.

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]Kóka János közlekedési miniszter az MTV esti hírműsorában elmondta, hogy a gép Hejcétől három, a szlovák határtól tíz kilométerre zuhant le. Nehezíti a mentést, hogy a gép egy 700 méteres hegynek csapódott, a környéken az erdő is kigyulladt. Kassára szállították a szlovák katonai repülőgép-katasztrófa túlélőjét, akinek koponyasérülése van.

A Magyar Honvédség egri és szolnoki alakulatától összesen mintegy száz katona indult a csütörtök esti légi katasztrófa helyszínére, hogy a terület biztosításában és a mentési feladatokban részt vegyen.

[caption id="" align="alignright" width="280"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]Gyurcsány Ferenc miniszterelnök telefonon beszélt Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel a lezuhant repülőgép ügyében. Lamperth Mónika belügyminiszter elmondta: megbízta Berta László országos rendőrfőkapitány-helyettest és Tatár Attilát, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, hogy utazzanak a helyszínre. A történtekről már tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A magyar és a szlovák miniszterelnök telefonon folyamatos kapcsolatban van.

[caption id="" align="alignleft" width="140"] Fotó: Darnay Katalin
[/caption]Lamperth Mónika csütörtökön késő este tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt a lezuhant szlovák katonai repülőgép roncsainál végzett kutatásról és mentésről, továbbá telefonon beszélt szlovák kollégájával, Vladimír Palkóval

Bocskai István honvédségi szóvivő elmondta: az An-24-es típusú, szlovák felségjelű katonai szállító repülőgép Pristinából tartott Kassára. Az eddigi információk szerint nem sokkal fél 8 után vesztették el a radarjelet, majd ezt követően a magyar légierő kutató-mentő szolgálata riasztást kapott. A szlovák hadsereg kutató-mentői engedélyt kaptak, hogy berepüljenek az országba, így a szlovákok végezték el a gép felderítését.

Hackl Mónika, a HungaroControl szóvivője elmondta: a  HungaroControl a szlovák gépet rendben átadta a szlovák  légiirányításnak, akik azt át is vették. Értesülése szerint a gép  nem jelzett hibát a szlovák légiirányításnak. Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője közölte: a szlovák gép már a kassai leszálláshoz készült, amikor mintegy ezer méteres magasságból lezuhant.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!