2006.01.23. 07:18
Csütörtökön lesz Ibrahim Rugova temetése
A koszovói kormány és a képviselőház elnöksége szombaton ötnapos gyászt rendelt el.
Sorren Jessen-Petersen, az UNMIK vezetője a koszovói képviselőház gyászülésén kijelentette, hogy nehéz elképzelni Koszovót és a koszovói politikát Rugova személye nélkül, és egyúttal őszinte részvétét fejezte ki a néhai elnök családjának, valamint Koszovo polgárainak, írja hétfői számában az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap.
Nexhat Daci, az elnöki tisztség ellátásával megbízott parlamenti elnök méltatta Rugova szerepét a koszovói nép érdekeiért vívott küzdelemben. Mint mondta, Rugova egész életével és munkásságával a koszovói népet szolgálta. Kiemelte azt is, hogy Ibrahim Rugovának köszönhetően „szétszakíthatatlanul erős kötelék” jött létre az amerikai nemzettel. "Rugova elnök békeszerető filozófiája érveken alapuló, európai politikafilozófia volt. Ennek alkalmazásával létrejöhettek azok a Kosovót európai demokratikus állammá tevő mércék, melyeknek köszönhetően Kosovo polgárai ma békében és egyenlőségben élhetnek", mondta Daci.
A világ vezető politikusai felszólították a koszovói politikusokat és polgárokat, hogy Ibrahim Rugova koszovói elnök halála után őrizzék meg egységüket és bizonyítsák felelősségtudatukat. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára felszólította a koszovói tisztségviselőket, hogy „őrizzék meg az egységet és folytassák a teljes együttműködést Martii Ahtisaarival, az ENSZ főtitkárának különmegbízottjával, valamint Sorren Jessen-Petersen különmegbízottal”.
Javier Solana, az EU magas rangú képviselője úgy értékelte, a koszovói elnök halála „a Koszovó számára különleges kihívás pillanatában” következett be, és felszólította „Koszovo összes vezetőjét, hogy ebben a nehéz pillanatban mutassa ki egységét és felelősségét”, áll a jelentésben.