2006.01.23. 16:13
A német túsznő krimibe illiő titkai
Krimibe illő fordulat derült ki Susanne Osthoff, a korábban Irakban túszul ejtett, majd kormánysegítséggel kiszabadított német régésznő ügyében. Az egyik magazin a hétvégén megtudta, hogy kiszabadulásakor több ezer dollár volt Osthoff ruhájába rejte abból a pénzből, melyet a német kormány a túszszedőknek adott a kiszabadításáért. A külügyminiszter hírzárlatot rendelt el, a német sajtó az igazságot követeli.
Amit a hétvégi lapok megszellőztettek, az valóban olyan, mint egy krimi. A beszámolók szerint, amikor Osthoff háromheti fogság után kiszabadult a túszejtők rabságából, a régésznőt a bagdadi német követségre vitték. Osthoff a követségen azt kérte, hogy hagy zuhanyozhasson le, amit meg is engedtek neki. Eközben azonban a német biztonságiak titokban átvizsgálták az asszony levetett ruháit, amit állítólag más kiszabadult túszoknál is meg szoktak tenni biztonsági okokból. Legnagyobb meglepetésükre több ezer dollárnyi, gumiszalagokkal kis csomagokba összefogott bankjegyet találtak Osthoff ruhájának redőibe rejtve. A bankjegyek sorozatszámát beazonosítva kiderült, hogy a pénz abból az összegből van, melyet a német kormány fizetett a túszejtőknek váltságdíjként. Hogy a pénz hogy került a volt túszhoz, az egyelőre nem világos, és folynak a találgatások. A német külügyminiszter hírzárlatot rendelt el, és a sajtó munkatársai a régésznőt sem tudták egyelőre utolérni.
Susanne Osthoff körül kiszabadulása óta sok a homály. Azzal is meggyanúsították, hogy a német titkosszolgálatnak kémkedett Irakban, de ezt ő több nyilatkozatában is cáfolta. Az is furcsa volt, hogy amikor a német állam az adózók pénzéből ötmillió dollárt áldozott a kiszabadítására, a régésznő egy csöppet sem mutatkozott hálásnak. Szinte azonnal vissza akart térni Irakba, németországi családjával jóformán nem is akart kapcsolatba lépni, és még az egyszem kislányával is csak valamelyik tévés rábeszélésére találkozott egy idő után. A jelek szerint most megint eltűnt, lehetséges, hogy ismét valahol a Közel-Keleten tartózkodik. A németek, a sajtóval az élen, egyre határozottabban követelik, hogy az érintett hatóságok öntsenek tiszta vizet a pohárba, és mondják el az igazságot Susanne Osthoff rejtélyes iraki kalandjáról.