Sziámi lemezbemutató a Kultiplexben

Az új anyagból hét zeneszámot már hallattunk az idén nyáron megújult Dal-szöveg-könyv mellékleteként megjelent cédén (nevezzük maxinak...), ám a Songwritters klubban készült új zeneszámokból mindez még csak ízelítő volt. A teljes anyagból lemezre válogatott összeállításra Fogjad már meg címmel jövő februárig még várnunk kell. Jó hír azonban, hogy a lemez már elkészült, tehát ezt visszacsinálni már nem lehet, ún. „mutatópéldányok” máris vannak a koncerteken.

Szombaton este a Kultiplex Művelődési Házban avatta a Sziámi az új anyagot, teltház előtt, akárhány főt is jelentsen a Kulti nagyterme. Nem számoltam, nem matekozni mentem oda. Sok volt viszont az ismerős arc. Néhány perccel kezdés előtt, már az előzenekarként fellépő Praha koncertjének legvégén megérkezett Bozóki András, a kulturális tárca vezetője is. A régi zenésztársak közül megjelent Menyhárt Jenő, akivel Müller még az URH-ban játszott együtt, s aki később az Európa Kiadóban folytatta pályafutását, de Mr. Con néven egy egészen másik formáció élén egy ideig New Yorkban is koptatta a gitárhúrokat és a mikrofont. Ott volt  Bárdos Deák Ágnes, ugyancsak edzett Kontroll Csoportos haderő, aki az új albumra is írt egy dalt Amikor belépett címmel. A közönség soraiban pedig felűnt Müller Anna, a Sziámi-vezér Müller leánya is, aki az együttes egyik korábbi felállásának a tagja volt. És még sokan mások...

Müller Péter Sziámi az új albumon is gondoskodott arról, hogy aki csak a refréneket ismeri, a dalcímek alapján még véletlenül se azonosíthassa a zeneszámokat, mert „dől belőle a...” rímes szójátékok áradata, amelyek értelmét és jelentését csak jóval később, már azután kezdjük csak sejteni, hogy a szavak teljesen váratlan egymásutánján derültünk egy jót. A nevetésből így lesz sokszor döbbenet, mert sohasem lehetünk biztosak abban, hogy amit első hallásra, mondjuk úgy, felszínesen leszűrtünk belőle, a teljes igazság, vagy a dalszöveg valós tartralma volna.

A Kultiban ezúttal, ahogy már korábban a Sziget nagyszínpadán, majd az elmaradhatatlan kapuzárási Bahia-koncerten is, főleg az új cédé dalait játszották, ami egy lemezbemutató koncerten egyáltalán nem meglepő. De rendre feltűntek ezek között a régi kedvencek is. S a közönség, habár az új dalok esetében nem mindig tudta együtt énekelni Müllerrel a szövegeket, a refrénekbe szinte rendre bekapcsolódott, ami már csak azért is érdekes és sokat mondó, mert a nagyérdeműnek még szinte alkalma sem igazán volt annyiszor hallani, hogy megjegyezhesse azokat.

A zenéket továbbra is Gasner János jegyzi, s ha most nem is akarom részletesen boncolgatni zeneszerzői teljesítményét, mindenképp kiegyensúlyozottan magas minőségű, színvonalas anyagot hozott össze, ami minden elismerést megérdemel.

Akármennyire az új lemez bemutatójáról legyen is szó, nem múlhat el Sziámi-koncert az Előrelátó csecsemő nélkül. Ez amolyan kötelező darabja  fellépéseiknek, habár én még jó néhány kötelezőt hozzá tudnék tenni ehhez („belépek egy helyre, látom, hogy nincsen hely...” például már évek óta nincs...). A ráadásban az együttes két vokalistája, Záhonyi Enikő és Szalai Anesz kapott lehetőséget arra, hogy egy-egy régi Sziámi-klasszikust elővezessen. Müller háttérbe vonult, nemcsak képletesen, hanem fizikai valójában is fogta mikrofonját állvánnyal, kábelekkel, minegymással együtt  - és az énekesnők háta mögé állt vele. Szép, amolyan nagyvonalú, s egyúttal méltóságteljes gesztus, minden tiszteletem az övé (pl. éppen ezért is...).

Enikő hangfekvéséhez, sajnos, nem nagyon illett a „meghalsz és olyan szép...”, vagy csak a hangosítók nem boldogultak vele (ez utóbbit nem sejthetem...), de végül nem lett olyan dinamikus, mint amilyennek ezt a zeneszámot annak idején megismertük, s amilyennek azóta is szeretjük (mert kitartó, hosszú múltra visszatekintő szerelem ez ma már...).

Anesz viszont kiválóan megbírkózott az Előrelátó csecsemővel, ami nem kis feladat, akárhogy vesszük is, s nekem végig olyan érzésem volt a szám közben, mintha Edith Piaf állna ott a színpadon. Nemcsak technikaialag oldotta meg hiánytalanul a feladatot, s nemcsak az csalt kedves mosolyt az arcokra, hogy egyszer a szövegbe is belegatyázott, hanem az összhatás, amit maga körül teremtett, amivel szinte sugárzott a színpadról - egyszerűen elragadó volt. Olyan törékenyen, mégis olyan energiákat mozgatott meg, s hozott felszínre önmagából, amelyeket látva nyugodt lélekkel mondhatom, hogy szólistaként is kiválóan megállná a helyét, s bizony akár egész esétés programban is képes lenne magára vonni és lekötni a közönség figyelmét. Sokkal gyengébb szólisták is kiválóan futnak a pályán, gondolom, Anesz fél kézzel söpörhetné szőnyeg alá őket... Mondom, nekem ő Edith Piaf volt ott abban a pillantban, mert nem tudom máshoz hasonlítani, pedig talán az lenne a legegyszerűbb, ha Szalai Aneszhez hasonlítanám.

Csecsemő kipipálva, vissza az új anyaghoz: „jaj, a szegény” Diána is csak a ráadásban került terítékre, pedig egész idő alatt vártuk. Talán éppen ezért... Lehetett ropni a csárdást, a refrént üvöltve gondoskodni arról, hogy később még napokig csak rekedtes hangon tudjunk szót ejteni. S ha már a népies ízek is tálcára kerültek, Müller előhúzta végül ingujjából az Ennyit is, hogy elénekelhesse még: „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek...”

Elénekelte. Befejezte. És elment.

Mert „ennyi, ennyi, csak ennyi...”

Februárig, az új album megjelenéséig is érdemes még a Sziámi nemrég megújult honlapját látogatni, nemcsak azért, mert ízelítő tölthető le onnan a Fogjad már meg dalaiból, de talán azért is, mert a linkgyűjtemény is rejteget feltárásra nagyon is méltó kicseket...