Friss hírek

2005.12.22. 19:44

Matthäus jól keres és maradna

Eddig csak találgatni lehetett, mennyit keres Lothar Matthäus a magyar futballválogatott irányításával. Egy most elvégzett könyvvizsgálói ellenőrzésből az derül ki, van mit a tejbe aprítania.

BAMA

Két év alatt nagyjából 220 millió forintot tehetett zsebre magyarországi pályafutása alatt a német csapatkapitány, derült ki a könyvvizsgálói jelentésből. Itthon sokan kezdettől fogva úgy vélik, hogy Matthäus túl van fizetve, ráadásul nem is teljesítette a vele kötött szerződés minden pontját. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke azonban az egyik tévécsatorna híradójának nyilatkozva azt mondta, ez az összeg nem éri el a németországi elsőosztályú csapatkapitányok átlagos jövedelmét. Egyébként is Matthäus pénzének nagyobbik része szponzoroktól származik, márpedig ők jóval kevesebbet adnának, ha nem Matthäus vezetné a válogatottat, állítja az elnök. A könyvvizsgálók jelentéséből egyébként kiderült, hogy az MLSZ évi 25 millió forint fizetést ad a csapatkapitánynak, ezen fölül fizeti az egy év alatt átlagban 5 millió forintos telefonköltségét, valamint 10 millió forintot fordított Matthäus lakásának berendezésére. A többi pénz a szponzoroktól és a meccsek közvetítési díjaiból származik. 

Az még mindig nem dőlt el, hogy meghosszabbítják-e a német csapatkapitány ez év végén lejáró szerződését. Matthäus keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, szívesen maradna, mert szeret Magyarországon élni.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!