Friss hírek

2005.12.08. 14:48

900 gyásztávirat Kókának és Persányinak

Hatszáz elektronikus gyásztáviratot kapott Kóka János gazdasági és Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) akciójának hatására. Az egy héttel ezelőtt a Battyhány téren szervezett temetésen a civilek felravatalozták az utolsó visszaváltható Törley pezsgősüveget.

Izing Antal

A zöldek szerint a visszaváltható üveg azért jó, mert nem lesz belőle szemét, nem a fogyasztóval fizettetik meg a csomagolás árát, és nem kerül a háztartásoknak külön pénzbe az elszállítás sem. Szilágyi László, a HUMUSZ vezetője munkatársunknak elmondta, hogy Németországban már a sörösdoboz is visszaváltható.

Ehhez az akcióhoz kapcsolódva a betétes üvegek „gyászolói” az interneten levelet küldhet a HUMUSZ-nak, amelyet a csoport a két tárcához továbbít. „Nem egy üveg a tét, Tisztelt Miniszter Urak, hanem az, hogy továbbra sincs előremutató, érzékelhető, eredményes koncepció a hulladékgazdálkodás területén” – írja egy „részvétét nyilvánító” feladó.

„Gyerekkoromban enyém volt a pénz, amit a visszaváltható üvegekért kaptam a boltban. Eltehettem, vagy vehettem rajta rögtön csokoládét. Alig vártam, hogy összegyűljenek az üvegek. A gyerekeim sajnos nem ismerheti ezt az élményt.” – írja a humusz.hu portálon olvasható közel ezer „gyászoló” egyike.

Összesen 900 távirat érkezett, 300 darabot a Humusz még tartalékol, adagolva küldi a minisztériumokba. A táviratokat Újévig gyűjtik – mondta el Tömöri Balázs, az akció vezetője a reggel.hu-nak. A lapunk birtokában lévő levél szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium e-mailben köszönte meg a gyásztáviratokat, és jelezték, azokat eljuttatják a miniszterhez.

A karácsonyi szünetben a HUMUSZ összesíti a táviratokat és januárban, amikor a pezsgősüvegek visszaváltási szezonja lenne, az egészet ismét továbbítják a minisztériumokba, mondta Tömöri Balázs. Addig azonban továbbra is várják a környezetért aggódók „részvétnyilvánításait”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!