2005.11.11. 13:24
Lemondanak a prefektusok párttisztségeikről
Az RMDSZ prefektusai decemberben egyszerre lemondanak a politikai
szerepvállalásról. Ezt Szilágyi János, Beszterce-Naszód megye prefektusa
nyilatkozta több romániai újságnak. Szilágyi szerint Markó Béla, az RMDSZ
elnöke arra bíztatja a kormánymegbízottakat, hogy a politika helyett a
közigazgatásban vállaljanak szerepet, jelenti a CENA hírügynökség. György
Ervin, Kovászna megye prefektusa a CENA Hírügynökségnek elmondta: nem
született, nem is születhetett végleges döntés, hiszen valójában még nem is
ismerik a prefektus státusát szabályozó törvény végleges formáját. Azt ugyanis
a kormány nemrég bocsátotta közvitára. A maga nevében nyilatkozó háromszéki
kormánymegbízott kijelentette: abban az esetben vállalná továbbra is a
prefektusi megbízatást, ha a törvény megőrizné jelenlegi formáját, amelybe már
beépítették a most tisztségben lévő prefektusok módosító indítványait is.