Friss hírek

2005.03.10. 15:02

Pályázatot ír ki a főváros az Erzsébet téri gödör továbbépítésére

Pályázatot ír ki a fővárosi önkormányzat az Erzsébet téri "gödör" térségében tervezett beruházásokra azt követően, hogy az állammal kötendő szerződés alapján rövidesen az önkormányzat tulajdonába kerül a teljes terület - közölték városházi képviselők csütörtökön.

BAMA

A Főpolgármesteri Kabinet csütörtöki ülésén egyetértett azzal, hogy az állammal kötendő megállapodás tervezetét a Fővárosi  Közgyűlés hó végi ülésére benyújtsák.

A városvezetés támogatja azt  az elképzelést, hogy a téren lévő, illetve az oda tervezett  létesítményeket elsődlegesen kulturális célokra hasznosítsák. A  pályázat elbírálásáig "a gödörben" működő létesítményeket a Petőfi  Csarnok üzemelteti - mondta Gy. Németh Erzsébet MSZP-frakcióvezető.
    
Elviekben egyetértett a kabinet azzal, hogy a jelenleg  gyermekvédelmi utógondozóként működő Budakeszi út 65-67. szám alatti  ingatlan eladásáról szóló javaslat a közgyűlés elé kerüljön. Az  értékesítésből remélt milliárdos bevételt visszaforgatnák a  gyermekvédelmi ágazatba. A tavalyi eladási kísérlet nem volt  eredményes.
    
A főpolgármester kabinetirodája az előterjesztéshez csatolt  észrevételében érdekesnek tartotta, hogy a földterület értékét egy  tavaly áprilisi értékbecslésben még csak 798 millió forintra,  december közepén pedig már 1,6 milliárd forintra taksálták. Mindkét  esetben az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonkezelő rt. illetve  annak ugyanazon dolgozói készítették a felmérést.

Az  előterjesztésben semmi nem utal arra, hogy miért változott fél év  alatt a duplájára a földterület értéke - állapította meg az  irodavezető-helyettes.
    
Kérdésesnek tartja a kabinetiroda az újbóli pályázat sikerét az  előterjesztésben vázolt forma esetén. Eszerint az ingatlanért kapott  pénzből vennének új épületet a 62 gyermek elhelyezésére. A Budakeszi  úti ingatlant pedig csak az új helyre való átköltözés után adnák át  új tulajdonosának.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!