2022.12.10. 18:41
Kiestek, távozott a brazilok kapitánya
Mint ismert, Brazília tizenegyesekkel kiesett a horvátokkal szemben a katari futball-vb negyeddöntőjében, a mérkőzés után pedig nyilvánvalóvá vált a már a torna előtt eldőlő tény, hogy Tite nem folytatja a brazil válogatott szövetségi kapitányaként – számolt be a hírről Twitter-oldalán Fabrizio Romano átigazolásokkal foglalkozó olasz újságíró, illetve a brazil szövetség hivatalos honlapja.
Tite távozik
Forrás: Eurosport
Tite 2016-ban vette át a brazil válogatott irányítását, és a haza megmentőjét látták benne, a megelőző években ugyanis mindent megnyert a brazil Corinthiansszal (országos bajnokság, Libertadores-kupa, klubvilágbajnokság). Statisztikája szövetségi kapitányként imponáló volt, összesen 81 mérkőzésen vezette a selecaót, és mindössze három vereséget szenvedett tétmérkőzésen (legalábbis a rendes játékidőben). Az első vereségét Belgium ellen könyvelte el a 2018-as világbajnokság negyeddöntőjében (1–2), ezután kötelező volt megnyernie a következő évben a Copa Américát, s mivel ez sikerült neki, maradhatott a posztján.
A második vereség még fájdalmasabb volt: a 2020-as (valójában 2021-ben játszott), hazai rendezésű Copa América fináléjában Argentína ünnepelhetett a Maracanában (0–1), és ekkor tényleg csak a csoda mentette meg Titét a menesztéstől – vagy leginkább az érvelés, hogy nála egyelőre nincs jobb... A harmadik kisiklást pedig a katari vb csoportkörében a Kamerun elleni, már tét nélküli mérkőzésen elszenvedett vereség (0–1) jelentette.
Tite már idén februárban bejelentette, hogy a világbajnokság után mindenképpen távozik a válogatott éléről, és ez így is történt.
„Most, a kiesés után nem vagyok képes az értékelésre – mondta a brazil szövetség honlapján Tite. – Fájdalmas vereséget szenvedtünk, de nem hibáztatom magamat. Eljött az én szövetségi kapitányi időszakom vége. Nem azért akartam, hogy nyerjünk, hogy aztán csináljak egy „drámát” és mégis kapitány maradjak; már másfél évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy távozom.”