2022.12.05. 22:28
Brazília kiütéssel verte Dél-Koreát
Brazília 4–1-re legyőzte Dél-Koreát a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.
A brazilok szambázhattak
Forrás: Getty
Már az is kisebb csodának számított, hogy Dél-Korea az utolsó pillanatokban továbbjutott a H-csoportból, de a jóval esélytelenebbnek tartott ázsiai csapat azért szeretett volna meglepetést okozni Brazília ellen is – ehhez azonban Richarlisonéknak is volt egy-két szavuk. A brazil szurkolóknak nem kellett sokat várni, már a 7. percben megszerezték a vezetést a „kanárik” – a jobb szélen Raphinha megbolondította a dél-koreai védőket, majd középre gurított. A védők Neymarra, Paquetára és Richarlisonra figyeltek a tizenhatoson belül, a hosszún így teljesen üresen maradt Vinícius Júnior. A Real Madrid szélsője átvette a labdát, majd könnyed mozdulattal lőtt a kapu bal oldalába. 1–0
Öt perc sem telt, Brazília előtt ismét óriási lehetőség nyílt a gólszerzésre. Richarlisont buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest a sérülésből visszatérő Neymar pedig rendkívül higgadtan hajtotta végre – a kapus hiába próbált különös tánccal és helyezkedéssel zavart okozni, a klasszis támadó a bal alsó sarokba gurított. 2–0
Az ázsiaiak a borzalmas kezdés ellenére nem adták fel, s bár komoly ziccert nem tudtak kialakítani, a tizenhatoson kívülről próbálkoztak átlövésekkel. Hvang Hi Csan közel is járt a szépítéshez, a huszonöt méterről leadott jobblábas lövésénél viszont Alisson hihetetlen bravúrt bemutatva a kapu fölé tolta a labdát. A 29. percben Brazília végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát – Richarlison brazil módra előbb fejjel, majd lábbal dekázott, aztán Paqueta és Neymar volt a labda útja. A PSG csillaga a mélységből beinduló Richarlisonnak passzolt vissza, aki egy az egyben nem hibázott – már 3–0-ra vezetett a dél-amerikai együttes. Néhány perc elteltével a kitámadó dél-koreaiakat csúnyán lekontrázta a brazil válogatott, Vinícius Júnior lágy beadásából Paqueta tüzelt kapásból a jobb sarokba, így négygólos előnnyel vonulhattak pihenőre Neymarék.
Bár Raphinha és a brazil csatárok továbbra is tetszetősen játszottak, sok helyzetet elpuskáztak a második játékrészben. Dél-Koreára sem lehetett panasz, hiszen becsülettel hajtottak a szépítő gólért, amit a 76. percben meg is szereztek – egy jobb oldali szabadrúgás után a csereként pályára lépő Paik Szung Ho gyűjtötte be a kipattanót, majd elképesztő bombagólt akasztott a bal felsőbe.
Nyolcaddöntő
BRAZÍLIA–DÉL-KOREA 4–1 (4–0)
Doha, Stadium 974. V: Turpin.
BRAZÍLIA: Alisson (Weverton, 80.)– Éder Militao (Dani Alves, 63.), Th. Silva, Marquinhos, Danilo (Bremer, 72.) – L. Paqueta, Casemiro, Neymar (Rodrgo, 80.) – Raphinha, Richarlison, Vinícius Jr (Martinelli, 72.). Szövetségi kapitány: Tite
DÉL-KOREA: Kim Szung Kju – Kim Mun Hvan, Kim Min Dzse, Kim Jung Kvon, Kim Dzsin Szu (Hong Csul, a félidőben) – Li Dzse Szun (Li Kang In, 74.), Dzsung Vu Jung (Szon Dzsun Ho, a félidőben), Hvang In Bom (Paik Szung Ho, 65.), Hvang Hi Csan – Szon Hung Min, Cso Ku Szung (Hvang I Dzso, 80.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Gólszerző: Vinícius Júnior (7.), Neymar (13. – tizenegyesből), Richarlison (29.), Paqueta (36.), ill. Paik Szung Ho (76.)